Karácsony esti szauna – Mit csinál egész évben a Mikulás felesége?
– Először is tudni kell, hogy az általános hiedelemmel szemben Joulupukki neve nem Karácsony apót jelent, hanem azt, hogy karácsonyi kecskebak – oszlatja el a tévhitet Halász Levente. – A finnek, illetve a finnek ősei karácsony idején évszázadokon át a téli napfordulót ünnepelték, és nem épp jókedvűen, hiszen az év legsötétebb napjáról van szó. Tüzeket gyújtottak, áldozatokat mutattak be, a tűz körül pedig ott táncolt az ünnep komor jellegét megjeleníteni hivatott, szimbolikus kecskebőrbe bújt, szarvakkal rendelkező ördögi lény, Joulupukki. Nemhogy ajándékot nem hozott, de a gonoszokat jött megbüntetni, és elvett mindenkitől, amit tudott. Érdekes módon a nevét megtartva ez a démoni figura szelídült az évszázadok alatt jóságos apókává, aki puttonnyal járja a világot, és ajándékot visz a gyerekeknek. Kevesen tudják, de a legenda szerint van neki felesége is, Joulumuori, bár senki sem tudja, hogy ő mit csinál egész évben. Gondolom, segít a férjének csomagolni. A fantasztikus az egészben az, hogy Finnországban nemcsak a gyerekek hisznek halálosan komolyan a „Mikulás pár” létezésében, hanem a felnőttek is.
Sőt, nemcsak a Mikulásban, hanem egyéb mitikus, legendás természeti lényekben is hisznek a finnek. Hitük szerint a szaunában is lakik egy manó (saunatonttu), és a napi utolsó loccsantás a szaunakövekre a manónak jár, megköszönve neki az aznapi élményeket, és jó szaunázást kérve a következő napra. A szaunázás a karácsonyi programok közé is be van iktatva.
December 24-én, a sötétedést követően először elzarándokolnak a temetőbe, gyertyát gyújtanak a halottaikért, majd hazamennek, és beülnek a szaunába. Minden családnak, minden panelháznak, minden közösségnek van saját szaunája. A karácsonyi szaunaszeánsz is a halottakról szól, mert úgy tartják, hogy ezen a napon az elhunytak lelkei beköltöznek a szaunába, beszélgetni, spirituálisan egyesülni lehet velük. Az említett szertartás végén ételt is hagynak bent a halottaknak, majd ők is asztalhoz ülnek, és elfogyasztják a karácsonyi menüt. Itt ravatalozták fel a halottakat, ide vitték a nőket szülni, itt füstölték a húst, itt élték a társadalmi életet.
Az ünnepi menű különlegessége a szilvás rizspuding. Annyit készítenek belőle, ahány fős a család, és készítés közben az egyik adagba egy szem mandulát csempésznek. Aki a mandulásat kapja, annak lesz a legszerencsésebb a következő éve. A vacsora után pedig kibontják az ajándékokat, amelyeket Joulupukki hozott nekik.
Az egyszerű hétköznapok menetrendjébe is be van épülve a szaunázás hagyománya. Urho Kekkonen, aki 1954-től majdnem harminc éven át volt az ország miniszterelnöke, majd köztársasági elnöke, szinte minden parlamenti megbeszélését a szaunában fejezte be, ahol a tárgyalópartnerrel meztelenül zárták le a társalgást. A meztelen szaunázásnak az az üzenete, hogy ruhátlanul mindenki egyenlő. Ott a szaunázás egy-két órás intim szeánsz, hűtéssel, folyadékpótlással, pihenéssel, amit egy átlag finn heti kétszer-háromszor is végigcsinál. Az intimitása már abból is látszik, hogy ha egy finn elhív valakit szaunázni, az már a legmélyebb barátság jele.
A finnek végletesen tartózkodóak. Elképzelhetetlen, hogy rákérdezzenek valakinek a magánéletére, sem az utcán, sem a tömegközlekedési eszközökön nem látni csókolózó párokat. Többnyire kerülik a testi kontaktust, nem köszöntik egymást öleléssel, puszival, keveset mosolyognak. Az is jellemző, hogy a mértékletes boldogság jegyében senki nem fitogtatja a vagyoni helyzetét, mindenki hasonló körülmények között él, függetlenül társadalmi-jövedelmi státuszától. És ami nekünk a legfurcsább lehet: a kommunikációjuknak része a masszív csend. Amíg a társaság hallgat, nem unatkoznak, csupán azon gondolkodik mindenki, mi az, amit feltétlenül meg kellene osztania a többiekkel, s azt miként lehetne a legtömörebben megfogalmazni. A finn kommunikáció lényege ugyanis a tömörség.
Ahogy a kommunikációban, úgy minden másban is mértékletesek: keveset esznek, de nagyon figyelnek az egészségükre, imádnak jótékonykodni, és a legvégsőkig tisztelik és szeretik a szabályokat. A parkolók például tele vannak festve feliratokkal: itt csak hajnalban lehet megállni, ott húsz méteren át kizárólag babakocsi-szállítás esetén, a harmadik helyen meg csupán bizonyos rendszámmal. Ha vészvillogóval leáll valaki egy nem megfelelő helyen azért, hogy valamit kiadjon az autóból, és haladjon is tovább, biztos lehet benne, hogy egy másodpercen belül megjelenik egy finn, aki nagyon kedvesen ugyan, de figyelmezteti, hogy szabálytalanságot követ el.
Visszafogott, csendes megelégedettségben élnek, amolyan mértékletes boldogság az övék, aminek a velejárója számos elfojtás, frusztráció. Talán a rockzene iránti hihetetlen lelkesedésük mutatja a legjobban, hogy vannak vad gondolataik, csak elnyomják őket. Az elfojtásaik feloldásának egy sokkal szelídebb formája a menekülés a természetbe. Egy átlag finn mindennap egy-két órát eltölt a szabadban, úgy tartják, a természet a legjobb orvosság minden emberi bajra.
Nincs rossz időjárás, csak rosszul felöltözött ember
– állítják. Szívósak, kitartók. Annyira nem zavarja őket a zord klíma, hogy a finnek Európa legnagyobb jégkrémfogyasztói, a dermesztő fagyban is boldogan sétálnak ki a szupermarketből jégkrémet nyalogatva. Az ideológiájuk ugyanaz, ami az araboknak a teával: a finnek úgy gondolják, hogy a mínusz 20 fokban elfogyasztott fagylalt először hidegérzetet kelt ugyan, viszont magas energiatartalmának köszönhetően emésztéskor gyorsan megemeli a test hőmérsékletét.
A fentebb említett elfojtások és frusztrációk pozitív hozadéka az oktatási rendszerük. A finneket sokáig lenézték Észak-Európában. Halászgató, félnomád, szegény, sanyarú körülmények között élő nép voltak, ezért kinevették, vadembereknek tekintették őket a szomszédaik. Amikor a 20. század közepén végre adódott a gazdasági fellendülés lehetősége, a lenézésükből adódó frusztráció dacot szült, és azt mondták: jó, akkor mi megmutatjuk! És azóta az oktatásra költik a pénzüket. Született egy politikai konszenzus, hiába jöttek-mentek időközben a kormányok, senki nem nyúlt a közösen, előre meghatározott oktatáspolitikához. Most, hetven év távlatból – mert bizony ennyi idő kellett, hogy mindez kiforrja magát, ennyi társadalmi és politikai türelem –, most látszik, hogy igazuk volt. Behozhatatlan a finn oktatási rendszer előnye. Amerikában és Európa más országaiban is megpróbálkoztak egyes részelemeinek átvételével, de nem működött. Ezt elérni csak a finn szívóssággal, konoksággal, kitartással lehetett…
