Kampánygyűlést tartott az európai szélsőjobb, Salvinit követi a Merkel-Macron páros megsemmisítéséért

2019. május 18. 22:26 - szerző: 168 Óra/MTI

A népek és nemzetek Európáját hirdette meg az EU-t eddig uraló elittel szemben Matteo Salvini az olasz kormánypárt, a Liga vezetője szombaton Milánóban, az európai szuverenista erők közös EP-választási kampányzáróján. Kijelentette, hogy ha a Liga és szövetségesei nyerik az európai parlamenti választást

„beveszik és tetőtől talpig megváltoztatják” Európát.

Nem a nemzetek, nem is a szélsőjobboldalinak tartott erők, hanem az a hatalmi elit árulta el Európát, amely eddig a pénzpolitika, a multinacionális cégek, az ellenőrzés nélküli migráció nevében elfoglalta Európát – vélte Salvini, aki mindezt a Merkel, Macron, Soros, Juncker négyesével foglalta össze.

A kormányon lévő Liga vezetője, az olasz kormány belügyminisztere úgy vélte, a május 26-i választás a népek és a „pénzzel és arroganciával teli” elit harca lesz. Dávid és Góliát küzdelméről beszélt, arra figyelmeztetve, hogy gyakran a „kicsik forradalma” vezet győzelemre. Célként jelölte meg, hogy az európai szuverenista erők megelőzzék az európai baloldalt. Hangsúlyozta, hogy az EP-választásokkal a strasbourgi parlamentnek ismét központi szerepet kell kapnia, hogy a döntések itt, az egyetlen demokratikusan megválasztott európai intézményben szülessenek, nem pedig a „titkos” brüsszeli irodákban.

EP-választás
Fotó: MTI/AP/Luca Bruno

Ha a Liga lesz az első európai párt, első intézkedésként az európai határok védelmének bevezetését szorgalmazza majd – Ide senki többé ne léphessen be engedély nélkül, az iszlám soha nem lesz úr az én otthonomban – jelentette ki. Az olasz kormánypárt vezetője a tengeren átkelő migránsok mentését szombaton ismét szorgalmazó Ferenc pápának azt üzente, a Liga képviselte migrációs politika is életeket ment az indulások megállításával, megakadályozva a bevándorlók rabszolgasorsra kényszerítését, a tömeges deportálás, az emberek kizsákmányolását és a gettókat. Ferenc pápa nevét a milánói dóm téren füttykoncert kísérte.

Matteo Salvini európai intézkedésként javasolta a „népek jogai chartájának” kidolgozását is, biztosítandó a munkához és az egészséghez való jogot. Kijelentette, hogy Milánóban nem fasiszták, hanem a józan ész követői találkoztak. – Békés őrültek vagyunk, mint Galileo Galilei, akinek senki sem hitte el az igazságot, hogy a föld mozog – mondta. A Liga politikusa beszéde végén az európai védőszentek és Szűz Mária oltalmát kérte.

A milánói székesegyház előtt felállított színpadon az Elsők az olaszok, A józan ész Európája felé felirat volt olvasható. További transzparensek azt hirdették, hogy Olaszország felemelte a fejét a bürokráciával, a bankokkal, a migránsokat szállító hajókkal szemben. Az esős időben rövidítették a demonstráció programját, a téren mintegy 30 ezren voltak a korábban várt százezres tömeg helyett. – A mai a diadal napja volt! Május 26. a józan ész forradalma lesz! Európa felemeli a fejét! 0 mondta az olasz belügyminiszter előtt felszólaló Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) vezetője. Kijelentette, hogy az európai országokat elárasztó migráció veszélybe sodorja a népek biztonságát és az európai civilizáció értékeit. A 444 helyszíni tudósítójának azt mondta, Orbán Viktornak ott kellenie lennie Milánóban

Anders Vistisen a Dán Néppárt (DF) politikusa kijelentette, az európai szuverenisták

Salvinit követik a Merkel-Macron páros megsemmisítéséért.

Matteo Salvini és Marine Le Pen 2014 óta politikai szövetségesek, de ez az első alkalom, hogy közös megmozdulást vezettek. A nagygyűlés meghívottai között volt Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (Pvv), Jörg Meuthen, az Alternatíva Németországnak (AfD), továbbá Gerolf Annemans, a Flamand Érdek párt (VB), Boris Kolla, a szlovákiai Család vagyunk (Sme Rodina) vezetője, csakúgy, mint Veszelin Mareski, a bolgár Akarat (Volja), Tomio Okamura, a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt (SPD) elnöke. Jaak Madison, az Észtországi Konzervatív Néppárt (EKRE) alelnöke, Anders Vistisen, a Dán Néppárt (DF) európai parlamenti képviselője, valamint Laura Huhtasaari, a Finnek Pártja (FP) alelnöke is részt vett.

Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) EP-listájának vezetője az Ausztriában kormányon lévő párt elnöke, Heinz-Christian Strache körül pénteken kirobban korrupciós botrány nyomán lemondta részvételét, a tömörülést más képviselte.