Iskolákat zártak be Szijjártó betegsége miatt

Nem volt más megoldás, nem jutottak elég információhoz azoknak a gyerekeknek a szüleitől, akik közvetlen vagy közvetett kapcsolatba kerültek Szijjártóval és a magyar küldöttséggel.

2020. november 9., 16:49

Szerző:

Hétfőn bezárták az iskolákat Phnompenhben és a környékén. A kambodzsai hatóságok azután döntöttek így, hogy a múlt héten Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternek ottani látogatása után pozitív lett a koronavírus tesztje - írja az AP nyomán a Hvg.

Az oktatási intézményeket még márciusban zárták le a járvány miatt, és november elején nyitották ki őket újra, de így a főváros és a mellette fekvő Kandal tartomány oktatási intézményei most két hétre újra bezárnak, a gyerekek távoktatásban tanulnak majd.

Az oktatási minisztérium közlése szerint a lezárásra azért volt szükség, mert nem jutottak elég információhoz azoknak a gyerekeknek a szüleitől, akik közvetlen vagy közvetett kapcsolatba kerültek Szijjártóval, illetve a magyar küldöttséggel a múlt heti látogatás alkalmával.

A magyar miniszter tesztje a múlt kedden hozott pozitív eredményt akkor, amikor a thaiföldi Bangkokba érkezésekor mintát vettek tőle. Azonnal karanténba került, az összes tervezett tárgyalását lemondták, szerdán pedig visszaindult Magyarországra.

Szijjártó találkozott öbbek között Hun Szen miniszterelnökkel, Prak Szokhonn külügyminiszterrel, Aun Pornmoniroth gazdasági és pénzügyminiszterrel, Pan Szoroszak kereskedelmi miniszterrel, Veng Szakhon mezőgazdasági miniszterrel és Szousz Jara parlamenti képviselővel.

Az ország vezető közül többen a negatív teszteredményük ellenére karanténba vonultak.