Hamvasztás helyett eltemették a több ezer vízbe fulladt juhot, ökológiai katasztrófa is lehet belőle

2021. január 21., 10:26

Szerző:

Az égetéssel megbízott cég komoly pénzt kapott, de inkább az egyszerűbb utat választotta.

Még 2019 novemberében borult fel a Queen Hind nevű teherszállító hajó, több mint 14 ezer birkával a fedélzetén a román tengerparttól körülbelül 500 méterre. Az állatok közül alig pár százat sikerült kimenteni, a többi megfulladt – írja a foter.ro.

Összesen három hónapot kellett arra várni, hogy a partra vontassák a hajót, amin kiderült, hogy a megengedettnél jóval több állat volt, ez okozhatta a katasztrófát.

A tetemek megsemmisítésére felkértek egy céget, de ahelyett, hogy elvégezték volna a feladatukat, egyszerűen elásták a több ezer tetemet, ráadásul egy mocsaras talajba. Az elásott dögök miatt az anthrax, vagyis egy lépféle betegség baktériumának spórái a megengedett mértéknél 300 százalékkal nagyobb mértékben fordulnak elő, ami könnyen ökológiai katasztrófához vezethet. A tetemeket már elkezdték kiásni.