Hatalmas összegű, nyolcmilliárd dolláros kártérítésre kötelezték a Johnson & Johnsont

2019. október 11., 19:49

Szerző:

A Risperdal gyógyszer mellékhatásai miatt nyolcmilliárd dolláros (átszámítva 2400 milliárd forintos) kártérítésre kötelezték az Egyesült Államokban a Johnson & Johnson gyógyszeripari óriást egy keddi bírósági ítéletben – írja az Index. A gyógyszer alvászavarokra lehet szedni, ám bebizonyosodott, hogy

hatással lehet a hormonháztartásra, ami miatt a férfiaknak, különösen a gyerekeknek megnőhetnek az emlőik.

A pert egy enyhébb autizmussal élő férfi kezdeményezte, aki az állapotából fakadó alvászavarokra kapta a gyógyszert gyerekkorában. Ügyéhez végül több ezer károsult csatlakozott.

A bíróság arra jutott, hogy az évek során fokozatosan változott a mellékhatásokra vonatkozó információ a gyógyszer tájékoztatójában, sőt, egy ideig a gyártó még azt is tagadta, hogy tudtak volna a mellékhatásról. A tájékoztatóban 2002-ben 1:1000 arányról írtak a mellékhatás lehetséges jelentkezéséről (ez „ritkának” számít), ráadásul arra nem tértek ki, hogy gyerekek esetében ez milyen hatású lehet. Később ráadásul magasabb kockázati arányt adtak meg.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A károsultakat képviselő ügyvédek szerint jelentős győzelmet értek el, a gyártó ugyanakkor az ítélet felülvizsgálatát fogja kezdeményezni, ami a kártérítés összegének drasztikus csökkenéséhez vezet majd. Ezt a felülvizsgálati kérelmet azzal indokolják, hogy a mellékhatás nem halálos, műtéttel orvosolható az elváltozás.

Az amerikai gyógyszeripari cégek számos perben állnak károsultakkal, ami a gyártókkal szemben megrendül, kétség kívül indokolható bizalom megrendülése miatt alakult így. Az Egyesült Államok gyógyszeriparát az opioidkrízis rázta meg legerősebben, számos gyógyszercég, amely ópiátszármazékot tartalmazó gyógyszert hozott forgalomba, felületesen foglalkozott annak függőséget kiváltó hatásával.