Itália a határokon túl

Svájc, és ezen belül Lugano azt a természetes gazdagságot tárja elénk, ami miatt sok ember idevágyik…. Azt is elhiteti velünk ez a hely, hogy biztonság, nyugalom és béke van, és ez elérhető és megvalósítható.

Lugano ma már Svájchoz tartozik. Kísértetiesen hasonlít a Como-i tó vidékére, a hegy és a tó nyugodt kettősségével. Ugyanakkor Olaszországban sokkal erőteljesebben lehet érezni azt a bizonyos olaszos szélsőségességet, míg Lugano mérsékeltebb hangulatú.

Hihetetlen volt számomra, de amikor az aluljáróba lementem, nem hittem a szememnek: olyan tisztaság volt, amit még egy kórház is megirigyelhetett volna! Emellett nem tag-ek és graffitik csúfították a falakat, hanem halakról és egyéb vízi állatokról készült festmények tették esztétikussá. Hol lehet ilyet látni nagy városokban?!

Egyetlen bizarr vizuális élményem a Kaszinó melletti levágott fej volt, ami nekem azt a tudatalatti üzenetet közvetítette: a Kaszinóban elveszted a fejed, vagyis az önkontrollt. Hatékony jelzés a külvilág felé: ki itt belép, hagyjon fel minden reménnyel…

Legszebb sétánkat a Kaszinó melletti parkban tettük meg. A hortenziák, leanderek és egyéb mediterrán növények kedvesen megnyilvánultak. Igazi mesebeli tündérországban jártam! Remélem, egyszer visszatérek még ide!

Nizza. Ez a város ma Franciaország része. Leginkább a tengerpartja miatt keresik fel, pedig sok más érdekesség is fellelhető itt.
Legfőbb benyomásom az volt, hogy nagyon hasonlított Nizza Budapestre imitt-amott. Csak Pesten nincsenek pálmafák, a Negresco, a végtelen érzetét keltő terek (kivéve a Hősök terét), a befüvesített villamossínek és a Cőte d'Azur. Ezektől eltekintve pestiessége miatt otthonosan éreztem magam.

Az utazás előtt az útitervet böngészve azon gondolkoztam, vajon milyen helyen fogunk Nizzában megszállni? Amikor buszunk megérkezett Nizzába, kerestük a szállás címét, és hamar meg is találtuk azt az utcát, ahol egy éjszakát terveztünk eltölteni. Vészjóslóan ott volt a sarkon az érzéki vágyainkat beteljesítő rózsaszín táblácska, de még konokul reménykedtünk abban, hogy a szálloda és környéke tűrhető lesz. Hiú ábrándokat kergettünk. Olyan helyen voltunk, ahol több volt a fekete, mint a fehér ember. Brooklynba csöppentünk. Eléggé furcsán néztek minket, pedig minden bizonnyal nem mi voltunk az első vendégek. A szálloda megléte sem szoktatta a helyieket hozzá ahhoz a gondolathoz, hogy néha bizony turistákba botlanak… Az éjszakai városnézés nem volt a legjobb ötlet, bár nem történt semmi nézeteltérés a helyiek és a csoportunk között.

Másnap délután a parton voltunk, és amennyit lehetett fürödtünk. Szintén köves partot fogtunk ki, ami nem kedvezett a mezítláb mászkálásnak, viszont sokkal jobb volt a víz, mint egy homokos partnál. Bár nem is a fürdés, hanem a tűzijáték miatt jöttünk ide. Az egész júliusi körutazás igazi végcélja Nizza volt. Az ünnep apropójára késő délután a hatalmas téren különböző zenészek gyűltek össze. A pánsíposok és a break-táncosok nem voltak túl messze egymástól, mégis az egyik hangja nem nyomta el a másikat. A téren tovább sétálva más zenei stílusokra is rá lehetett bukkanni. Akár ott is maradhattunk volna, de minket a tűzijáték érdekelt.

Elképesztő élmény volt tengerparton nézni a tűzijátékot. Nem zümmögtek a szúnyogok, jó idő volt, és a délutáni tengeri fürdőzés élménye miatt sokkal könnyebbnek éreztük magunkat. Amikor a tűzijáték elkezdődött, a város fényei mind elaludtak, hogy csak a pirotechnikai csodáknak szenteljük figyelmünket. Mivel mi a sétány szélén ültünk, közel a parthoz, ezért jól láthattam, hogy a parton ülő nézőknek szentjánosbogarakként világítanak a telefonjaik és a fényképezőgépeik egyetlen fényforrásként. Felejthetetlen élmény volt, ahogy a XXI század információs korának gyermekei a parton megnyilvánultak. Igen, ott mindenki befogadóvá vált, és ezt az élményt bele akarták vésni digitális jelekké kütyüikbe.

Nizza hasonlít Miami-ra is, nemcsak Budapestre, főleg a Negresco környékénél. Nem is kell a drága repülőjegyet megváltani, elég a kocsiba pattanni, és levezetni Nizzába! Ilyen egyszerű!