Iszlamista elnök

Fennállása óta először van szabadon választott elnöke Egyiptomnak. A neve: Mohamed Murszi, végzettségére nézve mérnök, a műszaki tudományok doktora, aki hét évig élt és tanított az Egyesült Államokban. Tíz éve politizál egy a katona diktátorok által hat évtizede módszeresen üldözött féltitkos iszlamista szervezet, a Muszlim Testvériség színeiben. Amely demokratikus jelszavakkal hirdet vallásos üdvtant, „iszlám reneszánszt”, amire az általános szegénység és elszegényedés közepette a tömegek nagyon is fogékonyak. ACZÉL ENDRE írása.

2012. június 30., 15:00

Murszi, aki szűk négy százalékkal előzte meg riválisát, a megdöntött Mubarak elnök utolsó miniszterelnökét, Ahmed Safikot, győzelmének kihirdetése után nyomban kilépett a Muszlim Testvériségből. Minden egyiptomi elnökének nevezte magát, alkotmányos jogrendet, türelmet ígért laikusoknak, keresztényeknek, kisebbségeknek, szóval mindazoknak a polgároknak (a szavazásra jogosultak mintegy felének), akikről tudni való, hogy nem reá szavaztak, és kifejezetten félnek egy iszlamista típusú berendezkedéstől. Nem tudni, menynyit érnek ezek az ígéretek egy olyan szervezet emberétől, amelynek Amerika-, Nyugat- és Izrael-ellenessége közismert, és aki a megválasztását követően szorosabb kapcsolatokat ígért az iráni papi rendszerrel.

Némi útmutatással szolgál, hogy amikor tizenhat hónappal ezelőtt Egyiptomban kitört a forradalom, a Muszlim Testvériség fogadalmat tett, hogy az első szabad választásokon jelölteket nem állít, és az elnöki pozíciót sem veszi célba. Mindkét ígéretét megszegte. A parlamentben masszív iszlamista többség alakult ki, s íme, Murszi lett az elnök.

De hogy milyen elnök lesz, és milyen jogkörökkel, arról ez idő szerint semmit sem tudni, mert noha elvileg június 30-ig leteszi a hivatali esküt, Egyiptom tényleges ura akkortól sem ő lesz, hanem továbbra is a Fegyveres Erők Legfőbb Tanácsa (az angol rövidítés kezdőbetűi után: SCAF), illetve vezetője, Tantaui tábornagy. Az elkövetkező hetek, hónapok egyiptomi politikáját Murszi és a SCAF „meccselése” fogja izgalmassá tenni.

Úgy volna illendő, hogy a megválasztott elnök széles körű alkotmányos felhatalmazással és jogokkal rendelkezzék, de alig hinném, hogy ennek a meccsnek a forgatókönyvét az illem fogja írni. Tudniillik még mielőtt a kétfordulós elnökválasztás lezajlott volna, a SCAF egy jogi trükkel feloszlatta a parlamentet, az alkotmány helyébe írt egy „alkotmányos dekrétumot”, amelybe beépítette azt a jogát, hogy a végleges alkotmány kidolgozására alkalmas embereket ő jelöli ki. Ez a dekrétum egyszerűen kivette a megválasztandó elnök kezéből a kül- és biztonságpolitikát – más szóval: az Egyesült Államokhoz és Izraelhez fűződő viszony alakítását –, de még a költségvetést is. Mindet meghagyta saját jogkörében, ráadásul jogot adott a katonai hatóságoknak, hogy polgári személyeket tartóztasson le, s fölöttük katonai bíróságok ítélkezzenek.

A múlt csütörtökre világossá vált a kép, hogy a SCAF „béna kacsát” akar csinálni Mursziból. Ennélfogva a Testvériség követelte a feloszlatott parlament újbóli összehívását, annak alkotmányozó gyűléssé alakítását, valamint az említett dekrétum népszavazásra bocsátását. A SCAF nemet mondott, erre a muszlim testvérek megint kivitték százezer hívüket ama nevezetes kairói Tahrír térre, a forradalom központi színterére, s megfogadták, mindaddig maradnak ott, amíg a tábornokok nem teljesítik követeléseiket.

Ha a Nyugat, a NATO, az Egyesült Államok, az Európai Unió hűek akarnak maradni azokhoz a demokratikus eszményekhez, amelyeknek a nevében pártfogásukba vették az „arab tavaszt”, akkor ki kell állniuk amellett, hogy a katonák adják át a kormányzást a választott polgári személyeknek, intézményeknek. Csakhogy amikor a Murszinak küldött gratulációk mellékén a Fehér Ház arra szólítja fel Egyiptom új elnökét, hogy országa legyen „a térségben a béke oszlopa”, akkor ez minimum nyílt aggályoskodás.

Tudniillik a térségi béke, amelyet szakszerűbb kifejezéssel élve stratégiai egyensúlynak nevezünk, Egyiptom és Izrael békeszerződésén nyugszik. Tantaui tábornagy és a SCAF – a zsebében évi 1,3 milliárd dolláros amerikai katonai segéllyel – garanciája annak, hogy ez a szerződés érintetlen maradjon, Murszi múltjában azonban van néhány sötét folt. Amikor Amerikából hazatért, és gyors karriert futott be a Muszlim Testvériség szervezetében – szóvivője lett –, megalapította „a Cionizmus Elleni Egyiptomi Bizottságot”, és az izraelieket többszörösen is „gyilkosoknak, vérszívóknak” nevezte. Mostani kampányában gyakran szerepelt egy olyan „testvér” oldalán, aki rasszista uszítói minőségében nem léphet Nagy-Britannia földjére, s aki egy Egyiptom vezette, ráadásul Jeruzsálembe mint fővárosba telepítendő iszlám kalifátusról álmodozik.


Mindefölött lehet ugyan szemet hunyni – a Murszi megválasztásában megvalósuló népakarat nem felülírható –, de fogadnék rá, hogy a Nyugat és Izrael szíve szerint Murszit és minisztereit szívesen látná a SCAF vagy a sebtiben újjáalakított Nemzeti Védelmi Tanács ellenőrzése alatt.

Murszi kinevezhet ugyan maga mellé olyan alelnököt, aki nem a Testvériségből való; joga van kormányt alakítani, és a megfelelő posztokra megfelelő embereket válogatni, de nagyon meglepne, ha a külügy- és a védelmi miniszter nem a katonák embere lenne.

Alku kell, amely jól fest az egyiptomiak, a külvilág és Egyiptom támogatóinak szemében. Az ilyesmi nem születik meg egyik napról a másikra; kivált az nem, hogy a tábornokok lemondjanak politikai és gazdasági előjogaikról, miután egy olyan, háromszázezer fős szervezet irányítói, amely közmondásosan e zűrzavaros ország egyetlen jól működő vállalkozása. (Ha a szegényeknek lakást kellett építeni, éhínségben kenyeret sütni, nincstelen parasztokon gépekkel segíteni, mindig a katonák léptek közbe.)

A történelmi párhuzam kedvéért: a török vezérkar évtizedeken keresztül megpuccsolta, elzavarta a demokratikusan megválasztott kormányokat, ha azokban iszlamista – a török rendszer alkotmányos világiasságának ellentmondó – törekvéseket sejtett. A mai miniszterelnöknek, a mérsékelten iszlamista Erdogannak majd három parlamenti ciklusába tellett, hogy lassan megfegyelmezze a tábornoki kart, és leszoktassa erről a szokásáról.

Úgy gondolom, Egyiptomban is a rendszer világiassága a tét, és Murszinak vagy akármelyik másik muszlim testvérnek Erdoganhoz hasonlóan bizonyítania kell, hogy gazdaságilag teljesítőképes, sikeres rendszert tud működtetni, és e rendszer alapjában világias (laikus) marad. Erős figyelmeztetés, hogy az egyiptomi szavazóknak közel a fele nem Murszira szavazott, szóval az ország megosztott és polarizált. A katonák már csak ezért is eltenyészhetnek rajta egy darabig.

Ünnepel a Muzulmán Testvériség: