Megölték az Iszlám Állam afrikai ágának egyik vezetőjét Nigériában

2020. január 13., 13:15

Szerző:

Megölték az Iszlám Állam terrorszervezet afrikai ágának hármas számú vezetőjét Nigériában - közölte Timothy Antigha ezredes, a több afrikai állam katonai egységeit összefogó, terrorellenes multinacionális harci kötelék szóvivője hétfőn.

Antigha szerint légicsapás végzett Amir Halífa Umárral, aki befolyásos tagja volt az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartomány (ISWAP) nevű dzsihadista csoportnak. A katonai szövetség a szélsőségesek egyik rejtekhelyét bombázta a Tunbums Sabon néven ismert térségben a Csád-tó környékén.

Az ezredes közölte azt is, hogy három másik dzsihadistával is végeztek egy másik bombázásban "az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartomány és a Csád-tó medencéjében erőszakot szító és bizonytalanságot keltő" erők ellen indított műveletekben.

A dzsihadista szervezet egyre több támadást intéz az utóbbi időben a Csád-tó többi országa ellen.

A kis szigetekkel és mocsarakkal tűzdelt, kiterjedt, katonailag nehezen ellenőrizhető vízfelület a Boko Haram szervezet - annak is mindenekelőtt az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozott szárnya, az ISWAP - búvóhelye, ahol a kiképzőtáborai is találhatók. A térségben a csádi, a kameruni, a nigériai, a nigeri és a benini hadsereg egységeiből álló nemzetközi erő járőrözik.