Az Iszlám Állam jelentkezett a nigeri katonai támaszpont elleni támadás elkövetőjeként

2019. december 12. 22:01 - szerző: MTI

Az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartomány (ISWAP) nevű dzsihadista csoport jelentkezett a nigeri katonai támaszpont elleni, több mint hetven emberéletet követelő támadás elkövetőjeként - közölte a terrorista kommunikációt weblapokon nyomon követő amerikai SITE hírszerzési csoport (SITE Intelligence Group) csütörtökön.

A SITE szerint a terroristák azt állították, hogy több mint száz nigeri katonával végeztek.

A nigeri védelmi minisztérium szerint 71 katona halt meg. A szerdai közlés szerint dzsihadisták százai rohamozták meg a mali határ közelében lévő bázist aknavetők támogatásával. A hadsereg hozzátette: jelentős számú terroristát sikerült „semlegesíteni”.

A halottak magas száma a dpa német hírügynökség szerint azzal magyarázható, hogy az elkövetők a támaszpontot aknavetőkkel is lőtték, amelyek a létesítményben tárolt lőszert és üzemanyagot is felrobbantották.

Az Inates településen kedd este történt támadás miatt Emmanuel Macron francia elnök lemondta a következő hétre tervezett útját a Száhel-övezeti országok csúcstalálkozójára. Az Elysée-Palota közlése szerint a csúcsot januárra halasztják. Hírügynökségi jelentések szerint az elmúlt évek legsúlyosabb támadásáról van szó a nigeri fegyveres erők ellen.

Az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartomány 2016-ban vált ki a Boko Haram terrorszervezetből.

Iszlamista csoportok különösen Niger nyugati felében vetették meg a lábukat a Burkina Fasó-i és a mali határ közelében. Egyes szélsőséges frakciók az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, mások az Iszlám Állam cinkosai.