Egy korszak lezárult: Donald Trump bejelentette, hogy halott az Iszlám Állam fővezére, aki gyerekeivel együtt robbantotta fel magát

2019. október 27., 15:18

Szerző:

A Fehér Házban tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján Donald Trump megerősítette a délelőtt felröppent, általa is a Twitteren érkeő híreket: meghalt az Iszlám Állam nevű, egykor Szíriában és Irakban is országnyi területet uraló, világszerte kegyetlen terrortámadásokat végrehajtó, illetve azokat támogató és inspiráló terrorszervezet vezetője, akinek véres tevékenysége meghatározta a 2010-es éveket, vagyis Abu Bakr al-Bagdadi.

Tegnap este az Egyesült Államok igazságot szolgáltatott a világ első számú terrorista vezérének

– kezdte beszédét az amerikai elnök. Azt mondta, a veszélyes támadás nagy részét ő maga is végignézte. Szerinte al-Bagdadi „gyáván, egy kutyaként” halt meg, menekülés közben, ahogy kiáltozott és sírt az életéért, miközben az amerikaik és kutyáik üldözték őt egy alagútban.

Az Iszlám Állam vezetőjének megölése
Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik

– Az utolsó pillanatait félelemben töltötte, attól rettegve, hogy jönnek érte az amerikai csapatok. Gonosz, beteg, kegyetlen ember volt, és így is halt meg. Nem hősként halt meg, hanem mint egy gyáva, futott az életéért - tette hozzá. Trump szerint a titkos műveletben először légicsapást mértek Al-Bagdadi búvóhelyére Szíria északnyugati részén, Idlib tartományban,. Ezután a földön betörtek a házba, ahol sortűz fogadta őket, de egyetlen amerikai sem halt meg az akcióban. Egy gyönyörű, tehetséges kutya megsérült, de őt végül kihozták – mesélte Trump, aki szerint Al-Bagdadi legtöbb közeli embere és hozzátartozója viszont meghalt.

Az elnök szerint előbb kihoztak tizenegy gyereket épségben, amikor viszont Al-Bagdadi felrobbantotta a testén lévő robbanómellényt, három saját gyermekét is magával rántotta a halálba. Trump szerint tehát nem az előzetes légitámadásban haltak meg Al-Bagdadi rokonai, mint ahogy az első hírek szóltak.

Bár Trump szerint a terrorista vezető teste teljesen a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a DNS-minták teljes bizonyossággal alátámasztják, hogy a holttest az övé. Az elnök szerint két nő is meghalt az akcióban, akik szintén robbanómellényt viseltek, amit viszont nem aktiváltak. Trump szerint ez nagyon nehéz helyzet és döntés volt a katonáknak, mert nem tudhatták, milyen lépéseket tesznek ezek a nők. Az elnök nem mondta ki, de a katonák feltehetően lelőtték őket.

Az Iszlám Állam vezetőjének megölése
Fotó: MTI/AP/Haisz asz-Szajed

Trump elárulta azt is, hogy már három éve keresték Al-Bagdadit, de csak nagyjából egy hónapja voltak róla információi, hogy hol lehet. Miután az amerikaiak végeztek az akcióval, begyűjtöttek rengeteg dokumentumot az Iszlám Államról. Ezután köszönetet mondott Oroszországnak, Törökországnak, Szíriának, Iraknak és a szíriai kurdoknak is az akcióban nyújtott segítségéért. 

Iszlám Állam – Orosz légicsapás Abu Bakr al-Bagdadi
Fotó: -------------------

Az amerikai elnök megjegyzése azért is pikáns, mert éppen az amerikai csapatok szíriai kivonulása miatt csaphatott le a török hadsereg a szíriai kurdokra, pontosabban az Iszlám Állam elleni harcban eddig kitüntető szerepet vállalt SDF nevű arab-kurd katonai szövetségre. Al-Bagdadi halálával pedig lényegében semmi hivatalos oka nem marad Trumpnak, hogy Szíriában maradjanak az amerikai csapatok, bár az ország keleti részén lévő olajmezőket továbbra is USA-erők védik.