Írország megszavazta, hogy enyhítsenek Európa egyik legszigorúbb abortusztörvényén

2018. május 26., 20:05

Szerző:

Az ügyben tartott történelmi jelentőségű pénteki népszavazáson Írország felhatalmazást adott arra, hogy enyhítsék az ország rendkívül szigorú abortusztörvényén. A helyi idő szerint szombat este negyed hétkor nyilvánosságra hozott végeredmény tanúsága szerint az írek 66,40 százaléka az enyhítésre szavazott, és csak 33,6 százalékuk állt ki ellene. Ez 1 429 981 voksot jelent 723 632-vel szemben.

A 40 választókörzetből mindössze egy volt, ahol a többség elutasította az enyhítést, Donegalban a referendumon részt vevők 51,87 százaléka szavazott nemmel. A részvétel 64,1 százalék volt.

A döntés azt jelenti, hogy módosítják az alkotmányt, amivel a dublini parlament felhatalmazást kap az abortusztörvény enyhítésére.

Az írországinál szigorúbb, mindenfajta abortuszt tiltó törvények csak Máltán és Vatikán Államban vannak érvényben, de ez utóbbiban nemigen élnek szülni vágyó nők – írtuk a népszavazásról szóló korábbi cikkünkben. Észak-Írországban az Ír Köztársasághoz hasonlóan csak az anya életét veszélyeztető terhesség megszakítását engedélyezik. Három uniós tagállamban, Nagy-Britanniában, Lengyelországban és Finnországban az anya életét, egészségét, szociális helyzetét veszélyeztető esetben lehet kérni az abortuszt, és a lengyel kormány ezen is szigorítani készül. Az összes többi EU-tagállamban, esetenként konzultáció után, a nő kérésére különösebb indoklás nélkül megszakítják a terhességet. Ugyanez a helyzet a tagjelölt vagy arra jelentkező balkáni országokban is, egyedül két európai miniállamban, Andorrában és San Marinóban van érvényben a jelenlegi, írországihoz hasonló szigorú szabályozás.

Leo Varadkar ír miniszterelnök a Twitteren csak csendes forradalomként méltatta a népszavazást, amely előtt az írek már több referendumon 1983-ban, 1992-ben és 2002-ben is az enyhítés ellen szavaztak. Az írországi törvény egyébként meglehetősen álszent, azt ugyanis semmi nem tiltja, hogy egy várandós nő Nagy-Britanniába utazzon a terhesség megszakítására. Ezzel az elmúlt évtizedekben közel százhetvenezer nő élt is.

Az igenek mostani győzelmében szerepet játszhatott a katolikus egyházat megrengető pedofilbotrány-sorozat hogy a miniszterelnök Ferenc pápa augusztusi látogatása elé időzítette a referendumot. Az abortusz kérdésében a katolikus egyházfő egyszerre hű az vallás tanításához és a megbocsátás elvéhez. Súlyos bűnnek tartja a terhességmegszalkítást, de a gyóntató papokra bízza a döntést, hogy megbocsássák és feloldozást adjanak érte.

A szombat este a kormány székhelyéül szolgáló épületkomplexum, a Dublin Castle előtt összegyűlt hatalmas tömegben sokan a „Savita, Savita” felkiáltással ünnepelték az igenek győzelmét. Savita Halappanavar egy indiai származású fogász volt, akitől 2012-ben az életét fenyegető komplikációk ellenére megtagadták a terhességmegszakítást egy dubllini kórházban. A 31 éves nő meghalt. Az emiatt kialakuló vita vezetett a mostani referendum kiírásához.