Irán még intenzívebben folytatja atomprogramját az atomtudós meggyilkolása után

2020. november 28. 13:13 - szerző: 168 Óra / MTI - forrás: MTI

Az iráni vezetőség megesküdött, hogy bosszút áll.

Az iráni elnök is megszólalt a rajtaütésben megölt atomtudós, Mohszen Farizadeh ügyében; Haszan Róhani is Izraelt vádolta a fizikus meggyilkolásával – írja az MTI. Haszan Róhani szerint a „mártír” tudós megölése Irán ellenségeinek a kétségbeesését és gyűlöletük mélységét mutatja, és a kutató „mártíromsága nem fogja lassítani az eredményeinket”.

Mohamed Dzsavíd Zaríf iráni külügyminiszter is kijelentette, hogy Izrael áll az iszlám köztársaság atomprogramjában meghatározó szerepet betöltő tudós elleni merénylet mögött.

Irán vallási és katonai elöljárói előzőleg megesküdtek, hogy az ország bosszút áll Farizade megöléséért. A tudóst, aki régóta feketelistán volt Izraelben az iráni atomprogramban betöltött vezető szerepe miatt, Teherán közelében lőtték le az autójában.

„Egy leszakított virág helyén ezer másik nő” – írta a Twitteren az iráni kormány kommunikációs minisztere. Ali Akbar Szálehi. Az iráni atomprogram vezetője szombaton úgy fogalmazott, „most csak még intenzívebben folytatjuk a Farizade által megkezdett utat”.

Az első elemzői értékelések szerint a merénylet célja az lehetett, hogy Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson elszenvedett veresége után távozó washingtoni adminisztráció és az izraeli kormány megtorpedózzák az esetleges újbóli diplomáciai közeledést Irán és a januárban hivatalban lépő új amerikai vezetés között.