Irán felmondta az atomalkut, visszatér az urándúsításhoz

2020. január 5., 21:53

Szerző:

Irán nem tartja magát többé a 2015-ben kötött atommegállapodásban szereplő korlátozásokhoz, folytatja az urándúsítást és a nukleáris kutatásait – jelentette be vasárnap a Haszán Róhani elnök vezette teheráni kormány annak nyomán, hogy az amerikaiak likvidálták a perzsa ország de facto második legnagyobb hatalmú emberét, Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége parancsnokát. 

A 2015 júliusában, hosszú tárgyalássorozat után megszületett atommegállapodásban. Irán belement, hogy a tíz tonnányi uránkészletét mindössze 300 kilogrammosra csökkentse, hogy újratervezze és  újraépítse az araki nehézvizes reaktorát, az ENSZ ellenőrei pedig vizsgálhatták a katonai létesítményeket, amennyiben azt feltételezték, hogy Irán be nem jelentett nukleáris tevékenységet folytat. Ezt az Obama-adminisztráció által elért alkut a Donald Trump fémjelezte Egyesült Államok az EU tiltakozása ellenére 2018 májusában felmondta, Irán pedig lépésről lépésre akart visszatérni az eredetileg elképzelt atomprogramjához. A vasárnapi teheráni kormányzati bejelentés egyébként tesz egy célzást arra is, hogy Irán hajlandó visszafogni az urándúsítást, ha az Egyesült Államok feloldja a vele szemben hozott szankciókat.

A Kászim Szulejmáni elleni bagdadi merénylettel az Egyesült Államoknak sikerült pattanásig feszítenie a húrt a Közel-Keleten, és elfordítania magától azt az Adil Abdul-Mahdi iraki miniszterelnököt is, akinek a vezetésével ugyanis vasárnap a bagdadi parlament 170 szavazattal 0 ellenében megszavazott egy határozatot, amely csapatkivonásra szólította fel az Egyesült Államok az országból. Bár a határozat nem kötelező érvényű, szavazáskor pedig a kurd és a szunnita pártok képviselői tartózkodtak, jellemző, hogy az Adil Abdul-Mahdi volt az egyik fő szószólója, akit akit eddig az amerikaiak emberének tartottak. A miniszterelnök pénteken találkozott volna Kászim Szulejmánival, ha a donald TRump utasítására nem likvidálják a tábornokot.

Kászim Szulejmáni holtteste vasárnap Bagdadból a délnyugat-iráni Ahvázba érkezett. A városban több százezren vonultak az utcára, hogy nyilvánosan is meggyászolják a tábornokot. A koporsót a síita muszlimok egyik szent városába, az északkelet-iráni Meshedbe szállították, hétfőn pedig továbbviszik Komba, majd Teheránba. A tábornokot kedden temetik el szülővárosában, a dél-iráni Kermánban. Ilyen, több várost érintő gyászceremóniára eddig nem volt példa, még Ruhollah Homeini ajatollahnak, az 1979-es iráni iszlám forradalom vezérének, az ország későbbi vezetőjének a halálakor sem rendeztek ilyet.