Többen meghaltak és százak kerültek kórházba Indiában, mert egy üzemben szivárgott a gáz

2020. május 7., 08:22

Szerző:

Gázszivárgás legkevesebb nyolc ember halálát okozta csütörtökön egy dél-indiai vegyi üzemben, több százat pedig kórházba kellett szállítani mérgezéssel

- közölték helyi tisztségviselők.

A gázszivárgás egyik sérültjét hozta a mentő.

A baleset az Ándra Prades állambeli Visakhapatnam városban történt, az LG elektronikai világcég polimergyártó üzemében.

A gáz hajnalban kezdett el szivárogni, amikor még az emberek nagy része aludt a környékbeli lakóházakban.

A gáz ájulást, illetve enyhébb esetben légzési nehézségeket, szemirritációt okozott nekik, az üzem mintegy három kilométeres körzetében. A gázszivárgás miatt három környékbeli falu lakosait el kellett menekíteni lakhelyükről, de ez még nem fejeződött be, amikor egy városi önkormányzati tisztségviselő nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek.

Ebben az üzemben történt a baleset. (Fotó: Getty Images)

A dél-koreai csoport vegyi részlege, az LG Chem később közölte, hogy

ura a helyzetnek az üzemben,

minden tőle telhetőt megtesz a dolgozók és a környékbeli lakosok védelmében,

elkezdte felmérni a károkat és a baleset körülményeinek kivizsgálását. A kiszivárgott gázt úgy jellemezte, hogy émelygést és szédülést okozhat.

A cég egy másik tisztségviselője Szöulban azt közölte, hogy a visakhapatnami üzemben már egy ideje szünetel a munka a koronavírus-járvány miatti korlátozások részeként, és a baleset idején sem folyt ott termelés.

 

Indiában sajnos nem ismeretlenek a hasonló, üzemi balesetek: 1984-ben, Bhopal városban 40 tonna erősen  metil-izocianát került a levegőbe. Akkor háromezren azonnal meghaltak, a későbbi áldozatok számát pedig tizenöt és huszonkétezer körülire becslik.