Hova vezethet az orosz–ukrán fenekedés?
Eltelt néhány nap a tengeri incidens óta, s úgy látszik, az ügyből nem kerekedik nagyobb fegyveres konfliktus. Az első kommentátorok pedig ezt jósolták. Petro Porosenko ukrán elnöknek nem sikerült elhalasztania az elnökválasztást, és Oroszországban sem verte ki a társadalmi biztosítékot a Krím körüli újabb fegyveres összetűzés. Maga a csata a Kercsi-szoros közelében eleinte inkább banális katonai-politikai banditizmusnak tűnt. Ágyúnaszád-politikának. Olyan esetnek, amelyben az erősebb lenyomja és megalázza a gyengébbet, majd igyekszik még bocsánatkérést is kicsikarni tőle.
Az ukrán hadihajók az Azovi-tenger felé tartottak, ahol az országnak két jelentős kikötője is van. Ezek elsősorban gazdasági szempontból fontosak, az ukrán nehézipari és mezőgazdasági export jelentős része itt történik. Amíg a Krím félsziget gyakorlatilag is ukrán terület volt, az Azovi-tengeren a két állam között 2003-ban kötött megállapodás volt érvényes. Ez szabad hajózást garantált az ukrán és orosz kereskedelmi és hadihajóknak, és a harmadik államok hadihajóinak felbukkanását kötötte a parti államok beleegyezéséhez. Oroszország azonban 2015-ben megszállta, majd bekebelezte a Krím félszigetet, és az idén megnyitotta Kercsi-szoros feletti hidat. Gyakorlatilag ma a saját beltengereként kezeli az Azovi-tengert.
Az ukrán–orosz-konfliktus másik fontos fejezete az egyházi háború. Ukrajnának, személyesen Porosenko elnöknek sikerült elérnie, hogy a konstantinápolyi egyetemes pátriárka elindítsa az ukrajnai ortodox egyház leválását az oroszról. Ez a folyamat ugyan még csak épp elkezdődött, de érezhető, hogy az orosz államegyház és az állam is felettébb komolyan veszi. Az ukrajnai ortodoxia függetlenedése azzal fenyeget, hogy megszűnik az egykori birodalom újraegyesülésének esélye az „orosz világ” kereteiben. Az orosz világ Vlagyimir Putyin orosz elnök által gyakran népszerűsített fogalma nem egyszerűen a régi Szovjetunió újraalkotása. A nehezen meghatározható program az orosz nyelv, az orosz kultúra és az orosz ortodoxia alapján létrejövő egységet jelentené. Ebbe az orosz világba tartoznának a jórészt saját nyelvet beszélő ukránok és a fehéroroszok is.
Az orosz hadtengerészet még az előtt támadta meg az ukrán hajókat, mielőtt azok elérték volna a hidat, tehát az incidens a Fekete-tengeren történt. Ez továbbbonyolítja a helyzetet, s újabb lehetőséget ad a nemzetközi hadi és hajózási jog szakértőinek, hogy a helyzetet értelmezzék. Az állapotok elfajulásától joggal tartó külföld vizsgálhatja ugyan, mit ír elő a nemzetközi jog, de ennek aligha lesz gyakorlati következménye. A tapasztalat szerint Oroszország a nemzetközi jogot hagyományosan instrumentálisan kezeli, csak akkor és azt a paragrafust alkalmazza, amely megfelel aktuális érdekeinek.
A két állam jelenleg furcsa kapcsolatban áll egymással. Oroszország annektálta Ukrajna egy részét. A lépést a nemzetközi közösség nem ismeri el. Ukrajna keleti részén szakadár területek állnak állóháborúban az ukrán állammal és hadsereggel, az úgynevezett Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok. A szakadárok orosz állami fegyveres és gazdasági segítség nélkül egy napig sem létezhetnének. Névleg a „népköztársaságok” oldalán különféle önkéntes alakulatok, különítmények, „szabadságos orosz katonák” harcolnak. Ukrán területeket támad időnként orosz területről az orosz hadsereg is. Ezt az EBESZ megfigyelői rögzítették, ahogy azt is, hogy reguláris orosz csapatok gyakran lépik át a névleges határt. Eközben a két ország között nincs formális hadiállapot, működnek a nagykövetségek Moszkvában és Kijevben, folyik a kereskedelem. A nyáron találkoztam Lembergben sok orosz turistával is. Nem érzékelni egyik oldalról sem törekvést a helyzet feloldására. Létezik a minszki rendezési folyamat, amelynek betartására időnként figyelmeztetik a külföldi hatalmak a feleket, de ez kiüresedett. A két ország közötti konfliktus befagyott, a kelet-ukrajnai állóháború időnként fellángol, s ehhez most társult a Kercsi-szorosban történt tengeri csetepaté.
Kinek jó ez? Orosz értelmezés szerint az újabb összeütközés Porosenko személyes provokációja. Sajtóértekezletén Putyin személyesen fejtette ki, hogy ennek oka egyszerűen az újraválasztására hajtó csokoládégyáros-elnök honvédő szándéka pozícióinak megjavítására, hiszen gyalázatosan rosszak az esélyei a márciusi szavazáson. Jelenleg alig tizenkét százalék szavazna rá, és messze elmarad fő riválisától, Julija Timosenkótól, a Haza párt elnökétől. Egy jó kis háborúskodás, a terepszínű egyenruha felvétele, látogatás a fronton mind növelné a valószínűségét Porosenko hatalomban maradásának. Putyin persze a közepébe talált. Porosenko kapott a lehetőségen, amelyet a tengeri csetepeté kínált.
Először két hónapra akarta bevezetni az országos hadiállapotot. A parlamentben heves vita tört ki, három korábbi elnök írásban tiltakozott a választások esetleges elhalasztása ellen. Végül az elnöki ukáz csak harminc napra szól, és mindössze az ország tíz megyéjére. Igen ám, de itt él a lakosság negyven százaléka. Ez Ukrajna leginkább oroszul beszélő része, ahol korábban az „oroszbarátnak” minősített Régiók Pártja kormányzott. Ez a keleti és déli sávot jelenti, ahol a közigazgatás ezentúl a hadsereg közreműködésével történik. A hadiállapot megengedi az állampolgári jogok korlátozását is. Az elnök ígéretet tett, hogy ezt csak akkor alkalmaznák, ha Oroszország szárazföldi támadást is intézne az ország ellen. Ennek ugyan nincs jele, de Porosenko szeretné a konfliktust mielőbb nemzetközivé tenni. Már fel is szólította a NATO-országokat, mielőbb küldjenek hadihajókat az Azovi-tengerre. Nincs nagy valószínűsége, hogy ez megtörténik, ez nem csökkentené a feszültséget, amire pedig Washington és Berlin is felszólította a feleket. Donald Trump amerikai elnök nem akart különtárgyalást Putyinnal a G20 csoport argentínai csúcstalálkozóján, mivel az oroszok nem szolgáltatták vissza az elkobzott ukrán hadihajókat.
Porosenko egy kiképzőközpontbanAz ukrajnai konfliktus kiterjesztése jól jöhet a Kremlnek is. Az orosz gazdasági helyzet továbbra is bizonytalan, a csökkenő kőolajár és a szankciók rosszul hatnak a mindennapi emberek életszínvonalára. A társadalom heves elutasítással fogadta a nyugdíjkorhatár emelését, és az, hogy a kormány csak részben vonult vissza, annyiban, hogy a nők a tervezett 63 helyett már hatvanéves korban nyugdíjba mehetnének, rontotta a rendszerbe vetett bizalmat. Putyin bizalmi indexe a korábbi 80 százalékról 64-re zuhant. Az oroszországi hatalmi politika egyszemélyes mutatvány, ha az elnök népszerűsége csökken, az a teljes rendszert érinti.
Az elmúlt hónapokban a hatalom pártjának, az Egységes Oroszországnak a jelöltjei több helyi választást elvesztettek. Annak ellenére történt ez, hogy az elnyomó apparátust maximálisan alkalmazták. Az orosz elemzők szerint a Kreml elvesztette teljhatalmát a közvélemény felett, nem uralja a társadalmi napirendet. Hasonló volt a helyzet a Krím elfoglalása előtt is, utána azonban óriásit ugrott Putyin népszerűsége. Feltételezhető, hogy hasonló ovációt keltene az Azovi-tenger orosz tóvá minősítése, esetleg a szárazföldi terület kiterjesztése a ma még ukrán kézben lévő partvidékre is. Ennek szerencsére nincs még jele.
Legalább ekkora siker lenne az orosz hatalomnak, ha az ukrán politikában fordulat következne be, és Kijev lemondana az euroatlanti csatlakozás tervéről. Ennek nagyon kicsi a valószínűsége. Az elnökjelölti aspiránsok mind Nyugat-barát, nacionalista, oroszellenes programokkal indulnak. Viktor Janukovics volt elnök egykori oroszbarát pártjának feltámádására senki nem számít.
Az elkövetkező időkben felgyorsul az orosz–ukrán térségben a konfliktusgerjesztő gépezet. Mindkét oldalon erősödő nacionalista hangulatkeltés következik. Az ukrán elnökválasztási kampányban egzotikus jelöltek megjelenésére kell számítani. Népszerű humorista is bejelentkezett, ahogy az egykor orosz fogságban szenvedett katonai pilótanő is indulhat erős Moszkva-ellenes retorikával. Timosenko mellett más oligarchák is bejelentkezhetnek. A jelöltek között Porosenko még viszonylag mérsékeltnek számít.
