Több mint másfél millió ember tüntetett Hongkongban a kínai stílusú elnyomás ellen

2019. augusztus 18. 22:08 - szerző: 168 Óra/MTI

1,7 millió ember – Hongkong lakóinak az egynegyede tüntetett vasárnap, azt mutatva, hogy a mozgalom továbbra is széles támogatást tud maga mögött a nemzetközi repülőtér működését megbénító ülőtüntetés után is.

Hetek óta nem vonultak ilyen hatalmas tömegek az utcákra, a megmozdulás szervezői szerint több mint 1,7 millió ember vett részt a tüntetésen az erős szél és az esős idő ellenére. Több mint nyolc órán keresztül gyülekeztek és vonultak a tüntetők Hongkong fő utcáin. Ha a szervezők által közölt szám helytálló, akkor a vasárnapi volt a második legnagyobb tömegeket megmozgató demonstráció azóta, hogy június 9-én elkezdődtek a sorozatos tömegtüntetések Hongkongban.

Tüntetés Hongkongban
Fotó: MTI/EPA/Vivek Prakash

A szervezők közlése szerint a tiltakozások eredetileg az azóta felfüggesztett kiadatási törvény tervezete ellen kezdődtek, de mostanra „a hongkongi rendőrség által is képviselt kínai stílusú elnyomás” elleni mozgalommá nőtte ki magát, fokozatosan általános kormányellenes tiltakozássá alakult. A tüntetők sérelmezik a rendőrség szerintük brutális fellépését, amelynek során könnygázzal, babzsáklövedékekkel és gumilövedékekkel igyekeztek a hatóságok feloszlatni a tömeget.

A demonstrálók már a többi között Carrie Lam kormányzó lemondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizsgálását követelik.

Vasárnap este a hongkongi kormány védelmébe vette a rendőrséget. A 11 hete tartó megmozdulások során több mint 75 alkalommal támadtak és rongáltak meg radikális tüntetők rendőrőrsöket. A rendőrök csak abban az esetben reagáltak minimális erővel, amikor erőszakkal rájuk támadtak - közölte a kabinet. hozzátéve, hogy az utóbbi hetekben 180 hongkongi rendőrt sebesítettek meg az összetűzésekben.

Eközben a Hongkong mellett fekvő délkeleti tartományba Sencsenbe harci járművekkel vonultak be a kínai hadsereg egységei egy esetleges bevetés miatt.