Hivatalba lépett az új mexikói elnök, az első döntése az volt, hogy megszüntette a saját mentelmi jogát

2018. december 4., 21:38

Szerző:

Az elnöki mentelmi jogot megszüntető törvényjavaslatot terjeszt a szenátus elé Andrés Manuel López Obrador, Mexikó december 1-én hivatalba lépett új államfője. A jelenlegi törvények értelmében ugyanis az elnököt csak hazaárulás vádjával lehet perbe fogni. – Véget vetünk az alkotmányban szavatolt mentelmi jognak. Ezentúl az elnököt, más állampolgárokhoz hasonlóan, bármilyen váddal bíróság elé lehet idézni" - közölte sajtótájékoztatóján López Obrador, hozzátéve, hogy ez vonatkozik a korrupciós vádakra is. – Az erre vonatkozó ígéretet, amelyet még a kampányom során tettem, be fogom tartani – mondta a szombati beiktatásakor a politikus.

Andrés Manuel López Obrador
Fotó: AP Photo/ Marco Ugarte

López Obrador nagyrészt a korrupció elleni fellépés jegyében tartott választásio kampányának köszönheti a júliusi mexikói választásokon aratott fölényes győzelmét. Mexikó lakóinak mostanra elege lett az 1929 óta megszakításokkal kormányzó Intézményes Forradalmi Párt (PRI) korrupciós botrányaiból, López Obrador viszont régóta szenvedélyes kritikusa az állami tékozlásnak és korrupciónak. Beiktatási beszédében hangsúlyozta, hogy kormánya megállítja a közpénzek elfolyását „a korrupció pöcegödrébe”, és elnöksége alatt nem fog emelkedni az államadósság, ahogy az adó sem. Egyik példaképére, a Mexikóban az államot az egyháztól elválasztó Benito Juárez néhai elnökre utalva fogadkozott, hogy szétválasztja a gazdasági és a politikai erőt egymástól. – A kormány többé nem lesz bizottság, amely egy telhetetlen kisebbség érdekeit szolgálja –  szögezte le.

López Obrador az összegyűlt újságírók előtt köszönetét fejezte ki Donald Trump amerikai elnöknek is, aki hétfői Twitter-üzenetében gratulált beiktatásához. Megfigyelők korábban úgy vélték, hogy a két elnök között – eltérő ideológiai álláspontjaik miatt – feszültségek várhatóak, egyelőre azonban mindkét államfő kifejezte reményét, hogy a jövőben jó kapcsolatokat fognak egymással fenntartani.