Hihetetlen, de ma este élőben nézheti nálunk, ahogy a NASA szondája eléri az űrben száguldó sziklát

Ötmillió kilométerről irányítják a Földről az eszközt.

2018. december 3., 13:22

Szerző:

Magyar idő szerint este 18 óra körül száll le az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA űrszondája a Bennu nevű aszteroidára (kisbolygóra), amelyet a hivatal YouTube-csatornáján – ezáltal ebben a cikkben is – élőben követhető lesz az egész világon.

Az OSIRIS-REX érkezésének közvetítése 17:45-kor kezdődik az alább beágyazott csatornán, és várhatóan fél órán át tart majd.

A szonda két évvel ezelőtt, 2016 szeptemberében indult útjára, és több, mint 5 millió kilométert tett meg. A NASA szakemberei azonban ebből a távolságból is irányítani tudják majd a szerkezetet. A tervek szerint az OSIRIS-REx mintát vesz majd a Bennuból, majd azzal megindul vissza a Földre. Ez a tervek szerint 2023 szeptemberében történik majd meg.