Halálos fegyvereket is készek bevetni a rendőrök a tüntetők ellen Fehéroroszországban

2020. október 12., 17:42

Szerző:

A fehérorosz hatóságok készek halálos katonai fegyvereket bevetni Minszkben a rendfenntartásra - jelentette ki hétfőn Henadzij Kazakevics, a fehérorosz belügyminiszter első helyettese.

"Szervezetté és radikálissá váltak a jórészt Minszkbe áttolódott tüntetések. Ebben az összefüggésben a belügyi szervek munkatársai és a fegyveres erők tagjai nem fogják elhagyni az utcákat, és szükség esetén harci fegyvereket és különleges eszközöket fognak bevetni" - hangsúlyozta Kazakevics videóüzenetében, amelyet a tárca Telegram-oldalán tettek közzé.

Kazakevics egyben közölte, hogy megállapításuk szerint a tüntetési mozgalom kezd fokozatosan kifulladni mind országosan, mind méretét tekintve. Ugyanakkor a minszki megmozdulások a tárca szerint radikalizálódtak. Ennek bizonyítéka volt - mint mondta - a vasárnapi tüntetés a fővárosban. A tisztségviselő szerint míg az aktivisták nappal köveket, késeket és palackokat dobáltak, addig este már barikádokat építettek, és gumiabroncsokat égettek. "Ennek semmi köze a polgári tüntetésekhez" - hangoztatta.

Úgy fogalmazott, hogy Fehéroroszországba a kilencvenes évek felfordulását akarják visszahozni, és a színes forradalmakat megélt államok sanyarú útjára akarják terelni az országot.