Saját édesanyja jelentette fel az ostravai mészárost, aki később öngyilkos lett

2019. december 12., 13:40

Szerző:

Néhány órával a keddi ostravai vérengzés után megtalálták a rendőrök az elkövetőt, aki lelőtt hat embert a helyi egyetemi kórház traumatológiai osztályának várótermében. A rendőrök nyomra vezetésében fontos szerepet játszott a támadó édesanyja – írja a Paraméter.

A 42 éves Ctirad Vitásek reggel 7 óra 19 perckor nyitott tüzet a váróteremben lévő páciensekre. A támadó kivégzésszerűen lőtt, közvetlen közelről fejre, nyakra és mellkasra célzott. Négy áldozat a helyszínen meghalt, ketten műtét közben vesztették életüket, két személy állapota pedig kritikus.

Még a rendőrök kiérkezése előtt sikerült elmenekülnie. A történtek után három órával szüleihez ment, és közölte az édesanyjával, hogy több embert megölt, és magával is végezni fog.

Ezt követően ismét autóba szállt és elhajtott. A rendőrség ekkor még nagy erőkkel kereste az elkövetőt, a biztonsági kamerák felvételeit ellenőrizték. Több férfit is őrizetbe vettek, akik piros kabátot viseltek, ez volt ugyanis fő nyom, amin elindultak.

Vitásek édesanyja fia közlése után azonnal felhívta a rendőrséget, és bejelentette, hogy fia volt az elkövető. Az asszony azt is elmondta a rendőröknek, hogy fia hol tartózkodhat, így rövid időn belül megtalálták. A rendőrségi akció előtt azonban a férfi fejbe lőtte magát. A rendőrök fél órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni.