Halál Afrikában – Oroszok harca gyémántokért, befolyásért

2018. augusztus 17. 19:09 - szerző: Kulcsár István

A július 31-re virradó éjszaka a Közép-afrikai Köztársaságban megölték egy orosz televíziós forgatócsoport mindhárom tagját. A gyilkosok személye egyelőre ugyanúgy bizonytalan, akárcsak az, mi okozta még áprilisban egy Makszim Borogyin nevű orosz újságíró halálát Jekatyerinburgban. A tényfeltáró újságírók azt gyanítják, hogy mindkét rendkívüli esemény mögött közvetlenül az úgynevezett Wagner-csoport áll, bár lehet, hogy a szálak távolabbra vezetnek.

Az 1960-ban francia gyarmatból függetlenné vált Közép-afrikai Köztársaságban évek óta polgárháborús állapotok uralkodnak. Ez nemcsak az ottani lakosságnak rossz, hanem a többi között azoknak a francia nagyvállalatoknak is, amelyeket az országban dúló fegyveres összecsapások akadályoznak az eddig érdekeltségükbe tartozó természeti kincseknek, mindenekelőtt a gyémántnak és az aranynak a kiaknázásában. Az évtized közepén az úgynevezett Sangaris-művelet keretében több ezer francia rendfenntartó három éven át próbálkozott a rend helyreállításával, de miután ez nem járt sikerrel, kivonultak onnan. Mi több, amikor Oroszország tavaly vállalkozott a béketeremtés nem könnyű feladatára, az ENSZ Biztonsági Tanácsa gond nélkül adott rá mandátumot, és erre még Párizsban is rálegyintettek, akárcsak arra, hogy Moszkva nem jelentős mennyiségű kézi lőfegyvert szállítson az afrikai ország hadseregének.

Két Il–76-os szállítógép fedélzetén a gépkarabélyok és pisztolyok meg is érkeztek Banguiba, a fővárosba, és velük együtt öt katonai és százhetven civil oktató a kormányhadsereg két egységének kiképzésére. Hogy a Faustin-Archange Touadéra államfő személyes testőrségébe tartozó negyven orosz az említett kategóriából kerül-e ki, azt ugyanolyan homály fedi, mint azt, hogy a százhetvenen felül még hány orosz állampolgár, az úgynevezett Wagner-csoport hány tagja munkálkodik a béke helyreállításán a Közép-afrikai Köztársaságban. A Le Tchadanthropus csádi portál értesülése szerint egyébként 1400. Csupán az bizonyos, hogy az elnök elnök biztonságpolitikai tanácsadóját Valerij Zaharovnak hívják.

A Wagner-csoport néven elhíresült úgynevezett CSVK (csasztnaja vojennaja kompanyija, katonai magánvállalat) tagjai alapvetően az orosz hadsereg kiszolgált tisztjeiből és tiszthelyetteseiből verbuválódnak. A moszkvai hadvezetés ott veti be ezeket a zsoldosokat, ahol hivatalos fegyveres erőinek nem illene színre lépniük. A Wagner-csoport tagjai közül kerültek ki például 2014-ben a Krím lövés nélküli bekebelezését végrehajtó „zöld emberkék”, ők adnak fegyveres támogatást a kelet-ukrajnai szakadároknak, és ők vesznek részt földi harcokban is Szíriában, az Aszad-féle hadsereg oldalán. Ez utóbbit lényegében maga Vlagyimir Putyin elnök is nyilvánosan beismerte. Azt általában a moszkvai vezetés azért igyekszik titkolni a hazai közvélemény előtt, hogy honfitársaik tömegesen hullatják vérüket távol a hazától, a Közel-Keleten. Egyetlen februári műveletben például állítólag több százan veszítették életüket.

Ennek a mellbevágó veszteségnek jutott nyomára és adott róla hírt Makszim Borogyin jekatyerinburgi újságíró, aki április 12-én állítólag kiesett negyedik emeleti lakása ablakából és szörnyethalt. A hozzá közel állók kizárták, hogy öngyilkosságot követett volna el, az ügyészség szerint viszont nem merült fel bűncselekmény gyanúja. A hasonló esetekben felvetődő alapkérdés, a cui prodest? megválaszolása azonban erősen egy irányba mutat.

De térjünk vissza a Közép-afrikai Köztársaságba, ahol a térség szakértője, Tom Dietrique szerint „Berbératitól délre az orosz katonai magánvállalatok már ellenőrzésük alá vonták a gyémántlelőhelyeken folyó kitermelést”. A párizsi Le Monde szerint a köztársaságban az oroszok a Biztonsági Tanács határozatán túlmutató szerződéseket írtak alá bányászati-feltárási kutatásokról. Miután a drága nyersanyagok kitermeléséhez természetesen békére, nyugalomra van szükség, nem túlzás azt állítani, hogy Moszkva bámilyen áron kész összebékíteni az országban a szembenálló feleket. Zaharov elnöki tanácsadó hónapok óta szoros kapcsolatban áll a legfőbb kormányellenes fegyveres csoport, az ország természeti kincsekben különösen gazdag észak-keleti részét uraló, szudáni és csádi zsoldosokat is magába foglaló FPRC vezetőivel. Ami persze aligha tetszik annak a Touadéra elnöknek, akinek ugyan ő a jobbkeze, ám aki erővel szeretne véget vetni a felkelőkkel való csatározásoknak.

Minden jel szerint erre a kétkulacsosságra akart fényt deríteni a három orosz televíziós, aki egész nyilvánvalóan sem Moszkva, sem Bangui figyelmét nem akarta magára vonni. Orhan Dzsemal riporter, Alekszandr Rasztorgujev rendező és Kirill Radcsenko operatőr turistavízummal érkezett a Közép-afrikai Köztársaságba, és nem jelentkezett be az ottani orosz nagykövetségen. Útban egy találkozóra vesztették életüket. „Valakik” megtámadták a gépkocsijukat, és végeztek velük. Helyi sofőrjüknek sikerült épségben megúsznia a kalandot, de az eseményekről szóló rendőrségi vallomása óta ő maga is elérhetetlen. Az orosz külügyminisztérium szóvivője először rablótámadásról, feltehetően kormányellenes martalócok akciójáról beszélt, amelynek célja úgymond a televíziósok gépkocsijának, felszerelésének és pénzének megkaparintása volt. Hamvaikat azután hazaszállították, ünnepélyesen eltemették, a három férfi magas újságíró-kitüntetésben részesült. Haláluk pontos körülményeinek tisztázására, noha a gyilkosság nem hazai területen történt, az orosz ügyészség eljárást indított. Azt, hogy a bűntett elkövetése és a Wagner-csoport között bármiféle kapcsolat lehet, a külügyi szóvivő kereken cáfolta.

A rablótámadás verzióját azonban mind többen kétségbe vonják. Rámutatnak például, hogy a gyilkosságot olyan körzetben követték el, ahol nyomuk sincs kormányellenes felkelőknek. A Neue Zürcher Zeitung felteszi a kérdést, hogy ha a rablók valóban a stáb gépkocsiját akarták megszerezni, akkor miért lőtték azt szitává. A „kinek állt érdekében?” meghatározásánál azt sem árt figyelembe venni, hogy a televíziósok útját az a Tényfeltáró Központ szervezte, amelyet a hosszan tartó börtönbüntetésének lejárta óta külföldön élő orosz milliárdos, Mihail Hodorkovszkij, „Putyin Sorosa” pénzel, nem is titkoltan.

És itt már nem csak Moszkva állítólagos kétkulacsosságának leleplezése lehet a cél. Vlagyimir Putyin Oroszországa, miután szilárdan megvetette a lábát Szíriában, és ugyanezzel próbálkozik a Közép-afrikai Köztársaságban is, immár a fekete földrész más államaira is szemet vetett. A Nyugaton nem éppen népszerű Omar al-Basír szudáni elnök nemrégiben azt javasolta Putyinnak, hogy Moszkva építsen ki katonai támaszpontot országában a Vörös-tenger partján. Kérését nem utasították el. Líbiában az ENSZ által elismert tripoli kormánnyal szembenálló tobruki hadúr, Ahmed al-Miszmari tábornok ugyancsak Putyinhoz fordult, hogy segítsen az országa belügyeibe való katari, török és olasz befolyás felszámolásában.