Gyilkosságra utaló nyomokat talált a török rendőrség a szaúdi konzulátuson

2018. október 16., 17:07

Szerző:

A török rendőrség Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusának hétfő éjszakai átvizsgálása során az október 2-án rejtélyes körülmények között eltűnt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolására utaló nyomokat talált – jelentette kedden az NTV török hírtelevízió tudósítója biztonsági forrásokra hivatkozva.

Az NTV a nap folyamán korábban arról számolt be, hogy a napokban létrehozott szaúdi-török nyomozócsoport hétfő éjszakai vizsgálata során a főkonzulátus épületében bizonyítékértékű anyagminták is előkerültek, így kedden ismét átvizsgálják a külképviseletet. A televízió egyúttal tudatta, hogy a főkonzulátus után – várhatóan még kedden – a konzuli rezidenciát is átnézik a hatóságok.

Közben Rijádba látogatott az amerikai külügyiminiszter, Mike Pompeo, hogy személyesen találkozzon Mohamed bin Szalmán koronaherceggel és megvitassák az újságíró eltűnését.

A CNN szerint a szaúdi vezetés arra készül, hogy bevallja, egy balul elsült kihallgatás során gyilkolták meg az újságírót. A férfi családja nemzetközi vizsgálatot követel.

Hasogdzsi még október másodikán ment be Szaúd Arábia isztambuli konzulátusára, az erről készült felvételek már az interneten is elérhetőek. A férfit többé nem látták, távozásáról sincs felvétel. Állítólag azért ment be a konzulátusra, hogy papírokat intézzen ahhoz, hogy feleségül vehesse török menyasszonyát.