Guy Verhofstadt a világhírű szerelmespárral röhög a Fideszen

2019. március 19. 19:50 - szerző: Ágoston Zoltán

A múlt héten a momentunos Cseh Katalin jóvoltából derült ki, hogy hogy az Orbán-kormány kreatívjai nem figyeltek oda eléggé, és fideszes fiatalok híján az a két modell népszerűsíti a a babaváró támogatást, aki a félrelépésről szóló, mémmé váló világhírű fotón is szerepel. Hétfőn az MSZP EP-képviselője, Ujhelyi István kajánkodott azon, hogy a két modell egy brüsszeli gyakornoki programot hirdető plakáton is feltűnik, kedd délután pedig Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, az Európai Parlament liberális frakciójának (ALDE) a vezetője tette ki a következő posztot a Facebookra.

„A tanácsom az Európai Néppártnak az, hogy néha jobb elengedni” – hangzik a mémet kísérő szöveg, amely azt sugallja, hogy a Fidesz már nem a konzervatív pártcsalád tagja lenni, hanem a Matteo Salvini olasz belügyminiszter fémjelezte szélsőjobboldali Liga felé kacsingat.

Az Európai Néppárt küldöttgyűlése holnap, március 20-án szerdán dönt a Fidesz kizárásáról. A lehetséges forgatókönyveket ebben az elemzésünkben foglaltuk össze.