Borzasztó volt – megszólalt egy magyar túlélő a halálos görögországi vihar után

2019. július 11. 10:41 - szerző: Ágoston Zoltán

Az északkelet-görögországi Halkidiki-félszigetre hatalmas erővel sújtott le a vihar, amely eddig legalább hat turista életét követelte, az Indexnek pedig sikerült megszólaltatnia egy magyar túlélőt, aki a három földnyúlvány közül a középsőn, a Szithonía-félszigeten fekvő Szártiban vészelte át az ítéletidőt. A férfi szerint borzasztó volt, amit át kellett élniük. Szártin – ahol jelenleg 8-10 ezer turista tartózkodik – egy kétszáz méter széles sávban pusztított a vihar, amely letépte egy apartman tetejét és vitte magával, letarolva mindent, ami az útjába került. Öt kilogrammos cserepek estek le a tetőről, az egyik ilyen az ő autójának a szélvédőjét zúzta be, néhány kocsi pedig totálkárosra tört.

Áram nincs, mobilszolgáltatás is akadozik, nincs mobilinternet sem. 

– Mindenki le van bénulva.

– mondta a férfi, aki most a biztosítót várja vagy valakit az utazási irodától. Beszélt ugyan egy utazásszervezővel tudott beszélni, de csak annyit mondott neki, hogy az utazási irodának nincs forgatókönyve az ilyen helyzetekre. Most aki tud, csomagol, csak a biztosító emberét várják, hogy a károkat jegyzőkönyvbe vegyék.