Geert Wilders villámgyorsan le is fújta a Mohamed-karikatúraversenyt

2019. december 29., 13:42

Szerző:

Ismét meghirdette, majd órákkal később újra lemondta a Mohamed-karikatúraversenyt Geert Wilders bevándorlás- és iszlámellenes holland parlamenti képviselő. 

Geert  Wilders szombat este jelentette be a Twitteren, hogy ismét meghirdeti a karikatúraversenyt, majd vasárnap délelőtt közölte, hogy újra lemondja a vetélkedőt. Megjegyezte azonban, hogy a verseny meghirdetését övező nemzetközi figyelem lehetővé tette számára, hogy felhívja a figyelmet a szólásszabadság fontosságára. „A missziót teljesítettem. Vége a versenynek” - közölte. A holland képviselő tavaly augusztusban is törölte az általa meghirdetett versenyt, miután a rendőrség őrizetbe vett egy pakisztáni férfit, aki felháborodásában meg akarta őt ölni. A férfit tíz év börtönbüntetésre ítélték Hollandiában. A verseny meghirdetése miatt hatalmas demonstrációk kezdődtek Pakisztánban, és Wilder a lemondást azzal indokolta, hogy túl nagy a veszélye annak, hogy ártatlan emberek ellen fordul az erőszak.

Mohamed próféta bármilyen ábrázolása az iszlám hit szerint bálványimádás, gúnyrajzot készíteni róla pedig blaszfémiának számít. Geert Wilderst folyamatosan halálos fenyegetések érik, amiért nyíltan iszlámellenes. 2004 óta állandó rendőri védelmet kap. Ugyanakkor három éve egy holland bíróság bűnösnek mondta ki gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció vádjában.