FT: Eltévelyedés az ötéves flört az illiberális demokráciával

Közép- és Kelet-Európában egyre inkább előtérbe kerülnek a politikai kockázatok. Hogy Magyarország öt éven át flörtölt az illiberális demokráciával, azt egyfajta eltévelyedésnek lehetett tekinteni – írja a Financial Times.

2016. május 16., 10:10

Ám a jelenség kezdett sokkal inkább irányzattá válni, amint az új lengyel kormány átvette a magyar módszereket. Ellenőrzése alá vont fontos intézményeket és elfojtotta az ellenzéki médiát.

További gondot jelent a térségben Szlovákia, ahol a jobboldali Nemzeti Párt a koalíció tagja, de bekerült a törvényhozásba egy neonáci csoport is. A Moody’s ügyvezető igazgató a minap arra figyelmeztetett, hogy az unortodox magyar és a lengyel politika, valamint a szlovák és a cseh populizmus igen veszélyes lett a befektetők számára.

További kockázatot jelent, hogy a régióban szinte mindenütt megjelennek a színen populista erők. Épp ezért a külföldi befektetőknek mérlegelniük kell a politikai stabilitást és a szociális összetartást, ami pár éve még szükségtelennek tűnt.

A Teneo Intelligence egyik elemzője azonban kiemeli, hogy Magyarországon nem annyira Orbán és a Fidesz uralmával van a baj, hanem a kialakult urambátyám-rendszerrel. Ám a kormány a jelek szerint enyhít az irányvonalán, mert rájött, hogy nem nélkülözheti a külföldi bankokat és vállalkozásokat, ha fenn akarja tartani az ígért növekedést.

Az EBRD elnöke azt mondja, a magyar vezetés olyasmiket csinált az elmúlt években a hazai bankokkal, ami nem tetszett az Európai Újjáépítési Banknak, de másoknak sem. Chakrabarti hozzátette: szerencsére most már jó felé haladnak a dolgok, és így az ország könnyebben jut majd befektetésekhez. És a pénzügyi ágazat is kedvezőbb szerepet játszhat a gazdaságban.

(Klubrádió/Szelestey Lajos)