Ferenc pápa: Az étel nem magántulajdon

2019. március 27., 19:15

Szerző:

Az étel nem magántulajdon – jelentette ki a szerdai általános audiencián Ferenc pápa, aki a mindennapi kenyér fohászával kapcsolatban emlékeztetett arra: jelenleg is sok ember kénytelen nélkülözni a betevőt. 

– Gondoljunk csak a háborúban szenvedő gyermekekre – mondta a katolikus egyházfő a Miatyánkról szóló katekézis-sorozatában az imádság második, az emberi szükségletekkel kapcsolatos részét elemezte, a mindennapi kenyerünket add meg ma résznél pedig kitért e gondolat kifejtésére.

A keresztény a Miatyánkban nemcsak önmaga számára kér, hanem úgy mondja: a mi kenyerünket, tehát az egész világ nevében szól. Ebben benne rejlik a szolidaritás, az empátia – mondta Ferenc pápa.

– Gondoljunk a háborús országokban lévő gyerekekre: az éhező gyerekekre Jemenben, Szíriában, Dél-Szudánban és sok más országban, ahol nincsen kenyér – mondta az egybegyűlteknek a pápa. – Gondoljunk ezekre a gyerekekre, és miközben rájuk gondolunk együtt, mondjuk el fennhangon az imát: Miatyánk, mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma – mondta.

A katolikus egyházfő felhívta a figyelmet e szavak értékére a világ azon részein, ahol az embereknek nincs mit enniük. - Mennyi anya és apa, különösen ma, kénytelen álomra hajtani a fejét annak kínzó tudatával, hogy nincs elegendő kenyere másnapra a gyerekeinek! Képzeljük el az elmondott imát másként: ne egy kényelmes lakásból, hanem egy olyan szegényes szobából, ahol nincs elegendő a megélhetéshez – fogalmazott.

– Véssük eszünkbe, hogy az étel nem magántulajdon, hanem Isten kegyelme, amelyet meg kell osztanunk a rászorulókkal! – hangsúlyozta a pápa.