Felmentettek több férfit, mert a bíró szerint a nemi erőszak áldozata túl csúnya volt ahhoz, hogy megerőszakolják

2019. március 13., 17:23

Szerző:

Felmentett egy olasz bíróság nemi erőszakkal vádolt férfiakat azzal az indoklással, hogy az áldozat „túl csúnya” volt ahhoz, hogy megerőszakolják.

A két perui férfit még 2016-ban börtönbüntetésre ítélték, mivel 2015-ben megerőszakolták egy 22 éves honfitársnőjüket. Az áldozat vallomása szerint a férfiak az italába csempészett droggal elkábították, majd egyikük megerőszakolta, miközben társa őrt állt.

Az anconai fellebbviteli bíróság azonban 2017-ben felmentette a férfiakat, azzal az indoklással, hogy

a vádlottak nem találhatták vonzónak a meglehetősen férfias kinézetű nőt, amit az is bizonyít, hogy Viking csúfnéven tárolták el a telefonszámát, és a nő aktájában szereplő fénykép is alátámasztja, hogy a nő „csúnya, maszkulin”.

Erre tekintettel a bíróság nem találta szavahihetőnek a rafinált perui nőt, aki a határozat szerint talán maga rendezte meg a tivornyát, amelyen az állítólagos erőszak történt.

A másodfokú ítélet indoklása csak a múlt héten vált ismertté azáltal, hogy az olasz semmítőszék (legfelsőbb bíróság) megsemmisítette az ítéletet, és az ügy újratárgyalását rendelte el egy perugiai bíróságon.

A CISL olasz szakszervezet nőszervezetekkel együtt tüntetést tartott az anconai bíróság előtt a gyalázatos ítélet elleni tiltakozásul. Az aktivisták elítélték, hogy nemi erőszak áldozatává vált nőket később bűnözőként bélyegezzenek meg.

2024. április 14., 07:54

A légvédelem ellenrakétái elfogták az Izraelre kilőtt több tucat iráni ballisztikus rakétát - jelentette az izraeli 12-es televízió magas rangú izraeli tisztségviselőkre hivatkozva.