Fegyverkezésre szólít a NATO főtitkára

A védelmi kiadások növelésére szólította fel a NATO európai tagállamait a szövetség főtitkára.

2014. május 4., 17:05

Anders Fogh Rasmussen a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lapban megjelent interjúban hangsúlyozta: a Krím félsziget Oroszországhoz való csatolása történelmi fordulópont, hiszen a második világháború óta először növelte területét erőszakkal egy európai állam – számolt be róla a HVG.hu.

A NATO-nak ezentúl „nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a területvédelemre”, és az ukrajnai folyamatoknak „riadóztatniuk” kell az európai tagokat. „Felszólítom az európai szövetségeseinket, hogy állítsák meg a védelmi kiadások folyamatos csökkentését, fordítsák meg a trendet és költsenek fokozatosan többet a védelemre” – mondta Rasmussen, hozzátéve, hogy miközben Oroszország 30 százalékkal növelte katonai kiadásait, az európai NATO-tagállamok 40 százalékkal csökkentették a védelemre jutó forrásokat.

A szövetség „reakcióidején” sürgősen javítani kell, mert az ukrajnai válság megmutatta, hogy Oroszország „gyorsan cselekszik katonailag, miután meghoznak egy politikai döntést, a NATO-nak pedig alkalmazkodnia kell ehhez a megváltozott helyzethez” – emelte ki a főtitkár.

A NATO részéről senki nem akar katonai konfliktust a Nyugat és Oroszország között, de Moszkva „jelenleg inkább ellenfélként viselkedik, mint partnerként”, és megszegte a NATO-val kötött 1997-es alapszerződést, amely tiltja, hogy a felek növeljék a másik területével határos térségekbe telepített katonai erőt. A szerződésben „kinyilvánítottuk, hogy fenyegetés esetén mi is megerősítjük csapatainkat, és most arról egyeztetünk, hogy pontosan mit jelenthet a csapaterősítés” – mondta Anders Fogh Rasmussen.