Ez tényleg a progresszívek és a populisták harca lesz, és most Emmanuel Macron ázsiója javul

2019. március 17. 12:35 - szerző: Balázs Gábor

Keserű iróniával nézhetik a „sárga mellényesek” mozgalmának tagjai a mai francia politikai helyzetet. Miután mozgalmuk igen nehéz helyzetbe hozta Emmanuel Macron köztárssági elnököt, ma már úgy tűnik, hogy a tiltakozások folytatása inkább a „rend pártját” erősíti. Jó ideje a dolgok könyörtelen logikája érvényesül már, minden egyes újabb tüntetés, amelyet továbbra is szombatonként Párizsban és egy-egy kiemelt helyen az országban tartanak, további népszerűségi pontokat jelent az egyébként megtépázott francia elnöknek. Mindenesetre tény, hogy az elnöki párt, az LRM a májusi európai parlamenti választás esélyesévé vált.

Esélyessé vált a francia elnök pártja, de ma már nincs arról szó, hogy Emmanuel Macron megkísérelné „felrobbantani” az európai pártrendszert, ahogy a franciával tette, azaz valamiféle centrumpárti többséget létrehozni a két naggyal, a néppárttal és a szocialistákkal szemben. A cél most már inkább a liberális frakció segítségével olyan erős centrumot alkotni, amely nélkül nem lehetséges többség az Európai Parlamentben. Egy „progresszív” frakciót, ahogy Macron szereti mondani, amely bemutatja az európaiaknak, hogy az olyan nagy problémákra, mint a klímaváltozás, a menekültkérdés, az európai védelmi politika vagy Európa reindusztralizációja, hatékonyabb válaszokat lehet adni európai szinten, mint a nemzeti határok mögé zárkózva.

A mostani elnöki többségnek egyébként igen jó terep a politikai visszatérésre az EP-választás. Az LRM és szövetségesei egységesek az európai kérdésben. Ez sokáig baloldali és jobboldali többségek esetén sem volt így Franciaországban. A baloldaliak a szocális Európát, a jobboldaliak a nemzeti szuverenitást reklamálták saját kormányaikon is. Másrészről az EP-választásokon rendszerint igen alacsony a részvétel, most 40 százalék körüli arányról beszélnek a kutatók, de elsősorban éppen az Európa-pártiak mennek el szavazni.

Erre szükség is van. Emmanuel Macronnak nagyjából hat hete tart az elképesztő politikai maratonja, az úgynevezett „nagy vita”, amelynek keretében fáradhatatlanul járja az országot, amiről természetesen a média bőséggel beszámol. Az akció hozott eredményeket, bár egyelőre szerényeket. Az elnök megállította népszerűségének hosszabb ideje tartó, egy év alatt húsz százalékra mért folyamatos zuhanását. Ez szerény, de igen fontos eredmény, hiszen például előde, Francois Hollande képtelen volt erre.

Nemzeti vita Franciaországban
Fotó: MTI/EPA/POOL/Caroline Blumberg

A Macronra az elnökválasztások első fordulójában szavazó baloldaliak jó része eltűnt mögüle, és akik maradtak, azok is hezitálnak. Nem nagyon van hová pártolniuk, legfeljebb követhetik az elnök liberális irányát. A baloldali szavazók egy részének elvesztését kompenzálják a jobboldali érkezők. Macron január vége óta most összességében hat pontot javított a népszerűségén, a jobboldali szavazók között azonban majdnem 18 százalékot. Az egyre inkább „az erő nyelvén” beszélő, a „sárga mellényesek” mozgalmát keményen kezelő elnök éppen a jobboldalhoz szól. Alighanem egész ciklusának az lesz a legfontosabb kérdése, vajon képes lesz-e ezeket a jobboldali szavazókat tartósan megnyerni.

Mindebben fontos segítség a jobboldaról érkezett miniszterelnök, Edouard Philippe, de tulajdonképpen maga a jobboldali párt is, amelynek vezetősége szemmel láthatólag úgy döntött, hogy a mérsékelt, liberális jobboldal már veszett ügy számára, ezért a szélsőjobboldali szavazók felé fordul. Az elnöki párt 23 százalékon áll, a szélsőjobboldal 20 százalékkal követi, a nagy jobboldali párt listáját a szavazók 12 százaléka támogatja, ami még a számukra kudarcos elnökválasztáshoz képest is igen komoly visszaesés.

A Macron-rendszer sok tekintetben „centrális erőtér”. Hívei erős kisebbségben vannak még a választásokon részt vevő állampolgárok között is, de viszonylagosan mégis többen, mint bármely más, szervezett politika erő. És az ellenfelek természetesen nem tűnnek sokkal jobbnak az elnöknél a franciák szemében sem. Mindösszesen 22 százalékuk gondolja, hogy Marine Le Pen jobb elnök lenne, mint Emmanuel Macron, 16 százalékuk, hogy Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldal vezetője, 12 százalékuk, hogy Laurent Wauquiez, a jobboldali párt elnöke. Azaz legfeljebb mindenkinek csak a saját tábora. Nem véletlen, hogy mindhárom párt fiatal titánt állított az EP-listája élére, hárman összesen sincsenek százévesek. Természetesen mindenki fiatalítási szándékról beszél, de alighanem inkább arról van szó, hogy egyik nehézsúlyú politikus sem akarja kockára tenni esetleges elnökválasztási esélyeit egy nem túl sikeres EP-választási szerepléssel. Ha az LRM számára a mostani választások kedvező terepet jelentenek, a szélsőjobboldalt illetően éppen ellenkező a helyzet. Híveit nem nagyon érdekli az Európai Unió, szavazói ráadásul amúgy is kevésbé aktívak. Magának Le Pennek gondot jelent, hogy Matteo Salvini meglehetősen háttérbe szorítja az európai prondon, egyszerűen azért, mert nincs kormányon és a pártja nem is kormányzott soha. A francia szélsőjobboldali pártnak egyébként igen rossz a reputációja még a saját köreiben is, mind a lengyel PiS, mint a német AfD elég nyíltan kifejtette vele kapcsolatos ellenérzéseit. Ennek oka a párt múltja, főleg az öreg Le Pen antiszemita kijelentései.

Ma úgy tűnik, hogy a „sárga mellényesek” alaposan megtépázták az elnököt, s mindenki számára, aki kételkedett volna benne, nyilvánvalóvá vált, hogy ő „a gazdagok elnöke”. Más kérdés, hogy Franciaországban elég sok a gazdag ember. Ugyanakkor éppen a „sárga mellényes” mozgalom segítségével az elnök szinte kézzelfogható bizonyítékát nyújtotta annak az alaptézisének, hogy „Európában a progresszívek és a populisták állnak egymással szemben”. Ezen tézis cáfolata lehetne a baloldal felébredése. Ahogy Benoit Hamon volt szocialista elnökjelölt mondta: „helyet kell csinálni magunknak a liberálisok és a nacionalisták satujában”. Ennek a legnagyobb akadálya a baloldal elképesztő széttagoltsága. A radikális baloldal ma nyolc százalékot szerezne, a kommunisták kettőt, Hamon rózsaszín-zöld mozgalma és a szocialisták ötöt-ötöt, a zöldek pedig nyolc százalékot. Azaz miközben a baloldal a túlélésért küzd, hívei még mindig Franciaország viszonylagos választási többségét alkotják. Többen vannak, mint a macronisták vagy a szélsőjobboldaliak.

A „sárga mellényeseket” Emmanuel Macron talán már maga mögött hagyta, de ez nem változtat azon a súlyos szociális és politikai, magát a képviseleti kormányzás rendszerét érintő válságon, amelynek a mozgalom a tünete csupán. Sok mindent el fog dönteni, hogy az elnök milyen válaszokat tud és akar adni a mozgalom által felvetett problémákra, amelyek, EP-választás ide vagy oda, a politika igazi tétjét jelentik.