Megszületett a megállapodás a Brexitről

2019. október 17., 14:45

Szerző:

Megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről – jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő csütörtökön a Twitteren.

Rövid bejegyzésében Juncker tisztességesnek és kiegyensúlyozottnak nevezte az elért egyezséget, és javaslatot tett annak jóváhagyására a délután kezdődő EU-csúcstalálkozón.

– Ahol akarat van, ott megállapodás is van

– írta.

A brüsszeli testület vezetője levelet küldött Donald Tusknak, a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökének, amelyben arról számolt be, hogy sikerült egyetértésre jutni a bénultság fő okának számító ír-északír helyzet rendezésére szolgáló rendelkezésekről és a jövőbeli viszonyrendszerről szóló politikai nyilatkozat szövegéről is.

Hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság és Boris Johnson egyaránt támogatásáról biztosította mindkét dokumentumot, és felszólított annak mielőbbi aláírására.

Boris Johnson úgy vélekedett, hogy nagyszerű megállapodást sikerült kötni, amely lehetővé teszi az ellenőrzés visszaszerzését.

A brit kormányfő szerint most a londoni parlamenten a sor, hogy szombaton jusson a Brexit-folyamat végére, annak érdekében, hogy végre más elsődleges fontosságú feladatokra, köztük a megélhetési költségekre, az állami egészségügyi ellátó szolgálatra (NHS), az erőszakos bűncselekmények elleni fellépésre és a környezetvédelemre lehessen összpontosítani a figyelmet.

A legnagyobb észak-írországi britpárti protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) – amelynek alsóházi szavazataira a kisebbségben kormányzó Konzervatív Pártnak szüksége van – csütörtökön mindazonáltal közölte, hogy a megállapodási tervezetet jelenlegi formájában nem tudja támogatni.

Arlene Foster, a DUP vezetője szerint

a párt mindenekelőtt a javasolt vámügyi szabályozást veti el, és nem kellően tisztázottnak ítéli az áfa-szabályozási javaslatot is.

Foster közölte, hogy a DUP folytatja a munkát a kormánnyal egy olyan ésszerű megállapodás érdekében, amely Észak-Írország javát szolgálja, és megvédi az Egyesült Királyság gazdasági és alkotmányos integritását.

A brit javaslatcsomag az ír sziget egészére – vagyis Észak-Írországra is – kiterjedő egységes kereskedelmi szabályozási térség kialakítását indítványozza az Európai Uniónak, annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés visszaállítása a Brexit után.

A DUP azonban az elmúlt hetekben is többször leszögezte, hogy semmiféle olyan megoldást nem hajlandó elfogadni, amely Észak-Írországot az Egyesült Királyság többi részétől eltérő vámjogi viszonyrendszerben hagyná az EU-val.

Brexit Michel Barnier, az Európai Bizottságnak a brit kiválás ügyében felelős főtárgyalója
Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

A londoni alsóház a múlt hónap elején elfogadott egy ellenzéki kezdeményezésű törvénytervezetet, amelynek alapján ha október 19-ig, vagyis szombatig a törvényhozás nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz és a megállapodás nélküli Brexithez sem, Boris Johnsonnak aznap kezdeményeznie kell az EU-nál a jelenleg október 31-én esedékes kilépés elhalasztását 2020. január 31-ig.

A kormány rendkívüli parlamenti ülés összehívását javasolja szombatra a Brexit-folyamat szempontjából kritikus csütörtök-pénteki EU-csúcs megvitatására.