Elkezdődött az Európai Tanács rendkívüli ülése Brüsszelben

Főként a Törökországgal fennálló kapcsolatokra, a Földközi-tenger keleti térségében kialakult helyzet áttekintésére fókuszálnak, de napirenden lesznek a Kínával folytatott együttműködés és a fehéroroszországi válság kérdései is.

2020. október 1., 17:24

Szerző:

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfi különös figyelmet fordítanak majd a Törökország és Görögország, illetve Ciprus között kirobbant konfliktusra, valamint az EU-török kapcsolatok áttekintésére.

Az állam-és kormányfők várhatóan ismételten aggodalmuknak adnak hangot a kialakult feszültség miatt. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke keddi meghívólevelében arra emlékeztett, hogy legutóbbi tanácskozásukon a tagállami vezetők teljes körű szolidaritásukról biztosították Görögországot és Ciprust. Továbbá azt hangoztatta, hogy a megbeszélésen minden lehetőség terítékre kerül az Európai Unió és tagállamai érdekeinek védelmére.

A megbeszélésen az EU és Kína közötti kapcsolatok ügye is napirenden lesz, tekintettel arra, hogy az Európai Unió együtt kíván működni Pekinggel egyebek mellett olyan nagy globális kihívások kezelésében, mint a koronavírus-járvány és az éghajlatváltozás. Az Európai Tanács várhatóan egyéb külügyi kérdésekkel is foglalkozni fog, így Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésével, valamint a fehéroroszországi helyzettel. Áttekintik továbbá a hegyi-karabahi konfliktus fejleményeit, illetve a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) követő jövőbeni kapcsolatrendszeréről folytatott tárgyalások állását.

Emellett a brüsszeli értekezlet résztvevői vitát folytatnak az egységes európai uniós piac lehetőségeiről, az iparpolitika továbbfejlesztéséről és a legújabb digitális fejlesztések kínálta lehetőségek kihasználásáról is.