Európa leáll – Már csak a járvány lassítása remélhető

Egyre világosabb, hogy a koronavírust már nem lehet szűk korlátok közt tartani: a járvány jószerével végighömpölyög a világon, és csupán az lehet a reális célkitűzés, hogy az emberek közötti személyes érintkezések számának radikális visszafogásával késleltessék a kór globális kibontakozását, megkíméljék az egészségügyi ellátórendszert attól, hogy kezelhetetlen nagyságrendben, egyszerre zúduljon rá a súlyos légzőszervi panaszokkal ellátásra szorulók tömege. Magyarország előtt hat EU-tagállam – Ciprus, Csehország, Dánia, Lengyelország, Litvánia és Szlovákia – zárta le a határait. Az elmúlt hét végére világszerte meghaladta a hatezret a koronavírus-fertőzésben meghalt betegek száma. Kínában, ha hihetünk a hivatalos adatoknak, már lecsengőben van a járvány. Nemzetközi körkép a teljesség igénye nélkül, a hét elején érvényes állapot szerint.

2020. március 18., 14:40

Szerző:

A három hét múlva esedékes húsvéti szenthét szertartásait a hívők jelenléte nélkül mutatják be a Vatikánban. Az olaszországi templomok többségét bezárták. Ahol még nyitva tartanak a templomok, a hívek csak kis csoportokban mehetnek be imádkozni.

Európában Itália számít a járvány által leginkább sújtott országnak. Giuseppe Conte miniszterelnök hétfőn arról beszélt, hogy a fertőzés még nem tetőzött, hogy az olasz lakosság döntő hetek előtt áll. A diagnosztizált fertőzöttek száma túllépte a 24 ezret, a halálos áldozatoké pedig az 1800-at. A legtöbb, 13 ezer beteget számláló Lombardia tartomány bejelentette, hogy nagyméretű víruskórházat tervez létesíteni a milánói vásártéren. 

Németországban egységes intézkedéseket vezettek be a tartományok a koronavírus-járvány miatt az emberek közötti fizikai kapcsolatok korlátozására – jelentette be Angela Merkel.

A kancellár nem sokkal korábban még csak arra intette a lakosságot, hogy lehetőleg tartózkodjanak a társas érintkezés különböző formáitól. Azóta Németországban gyakorlatilag megszűnt a baráti kézfogás, a rokoni ölelés és puszi.

A nyolcvanmillió lakosú országban rendkívül magas a fokozott veszélyeztetettségnek kitett idősek aránya. A legtöbb fertőzöttet Észak-Rajna-Vesztfáliából, valamint két déli tartományból: Baden-Württembergből és Bajorországból jelentették.

Németországban nincs bevásárlási hisztéria, mert az emberek egyszerűen hozzászoktak, hogy a boltok polcai soha nem ürülnek ki. Most is viszonylag sokan vannak a bevásárlóközpontokban, de nem többen, mint máskor, legfeljebb valamivel többet pakolnak a bevásárlókocsikba.

Az emberek kevesebbet járnak étterembe, kocsmába, és – ha csak lehet – otthon maradnak. Az otthonuk közvetlen közelében mozognak, messzire nem hagyják el a lakókörzetüket. Aki teheti, otthonról dolgozik. Az interneten ugrásszerűen megnőtt az otthonról, home office rendszerben végezhető munkák hirdetéseinek száma.

A kancellár, távozóban lévő politikusként, már nem akar kemény intézkedéseket hozni, inkább delegálja a feladatokat, főként tartományi hatáskörbe. A tartományok azonban nem igazán összehangolt döntéseket hoznak, és ebből sokszor zavaros helyzet alakul ki. Az előző hét második felében sorra úgy döntöttek, hogy – egyelőre a tavaszi szünet végéig, április 20-ig – bezárják a bölcsődéket, az óvodákat, az általános és középiskolákat.

Lothar Wieler, a Robert Koch Intézet igazgatója bejelentette, hogy a kórházakban a nem sürgető beavatkozásokat elhalasztják, mert elsődleges szempont a koronavírusos betegeket ápolása és a járvány terjedésének a lelassítása.

Németországban a szokványos hétköznapokon, főleg vidéken, a tömegközlekedési eszközökön leginkább iskolások, diákok és külföldiek utaznak, ezeken a járműveken most alig néhány utas lézeng. A buszokon, villamosokon az elülső ajtót zárva tartják, a járművezetőnél most nem lehet jegyet venni. A máskor zsúfolt német autópályákon is érezhetően kisebb lett a forgalom. A vasárnapi kamionstop most éppen nem érvényes, mert az áruszállítás folyamatosságát biztosítani akarja a szövetségi kormány. Hétfő reggeltől viszont lezárták az Ausztriával, Franciaországgal és Svájccal közös határt.

Néptelen a berlini Vilmos császár-emléktemplom előtti utca 2020. március 17-én.
Fotó: MTI/AP/Michael Sohn
Svédországban a kormány jórészt a járásokra bízza a járványhelyzettel összefüggő döntések meghozatalát. Minden háztartást törvény kötelez azonban arra, hogy felkészüljön egy esetleges katasztrófahelyzetre. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a koronavírus terjedésétől függetlenül minden háztartásban van legalább egy hétre elegendő víz, élelmiszer, gyógyszer, tűzgyújtásra alkalmas eszköz és készpénz. Ez utóbbi külön is fontos és érdekes, merthogy az ország gyakorlatilag már teljesen átállt a kártyás, illetve elektronikus fizetésekre.
 

Egyébként is sokan dolgoznak otthonról (home office). Most a járvány miatt még többen maradnak otthon, és lehetőség szerint távmunka keretében végzik el a feladataikat. Ily módon jelentősen csökkent a tömegközlekedést igénybe vevők száma. A tényszerű tájékoztatásnak köszönhetően gyakorlatilag mindenki tudja, milyen tünetekkel jár a vírusfertőzés, és azt is, hogy mit kell tennie, ha elkapta a betegséget...

 

További részleteket a témában és a cikk teljes változatát a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatja el!