Egyetlen fideszes jelöltet sem szavaznak meg az Európai Parlamentben a liberálisok és a szociáldemokraták, mert az Orbán-kormány eltiporja a jogállamiságot

2019. július 10., 11:10

Szerző:

Azután, hogy az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója, a liberális Renew Europe jelezte, egyetlen fideszes jelöltet sem szavaz meg, amelyet az Európai Néppárt indít az EP bizottsági elnöki vgy alelnöki posztjaiért, a szociáldemokrata pártcsalád frakciója, az S&D nevében a Demokratikus Koalíció  kiadott egy közleményt, amely szerint a a második legtöbb képviselővel rendelkező frakció sem támogat egyetlen fideszes jelöltet sem.

Brexit - Az EP plenáris ülése
Fotó: PATRICK SEEGER

A DK közleménye szerint a szociáldemokraták Gyurcsány Ferenc pártjának a javaslatára döntöttek így.

„Az EP baloldali-demokrata frakciója ma reggel tartott ülésén a Demokratikus Koalíció EP-képviselőinek javaslatára úgy döntött, hogy nem szavazza meg a Fidesz által jelölt politikusokat a Parlament szakbizottságainak vezető tisztségeire. Az ok egyszerű: az európai politika irányításában nem vehetnek részt a közös Európa ellenségei”

– hangzik a közlemény. Az MSZP-s Ujhelyi István portálunknak később azt írta, nem egyedül a DK-s EP-képviselők. hanem a teljes magyar szociáldemokrata delegáció javaslatára született meg a döntés.

Az S&D Twitter-oldalán a legutóbbi bejegyzés arról szól, hogy a frakció ma délelőtt meghallgatja az Európai Bizottság kijelölt elnökét, Ursula von der Leyen német védelmi minisztert. Előtte rendkívüli napirendi pontként szavazták meg, hogy megvonják a támogatásukat a fideszes jelöltektől.

Az EP délután választja meg a szakbizottságok elnökét és alelnökeit. a Fidesz pártcsaládja Deutsch Tamást a költségvetési ellenőrző bizottság alelnökének, Szájer Józsefet a külügyi bizottság alelnökének jelölte.

Korábban a Momentum Mozgalom jelentette be, hogy a liberális frakció nem fogja áldását adni fideszes politikus jelöltjére. Ezt Dacian Ciolos RE-frakcióvezető is megerősítette, arra hivatkozva,a hogy az RE nem akar olyan politikust szakbizottságok élén látni, akinek az országa ellen folyamatban van a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás. Magyarország mellett  Lengyelország ilyen még, a támogatást ezért nem adják meg a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) jelöltjeinek sem.

Az S&D-nek 154, a liberálisoknak 108 képviselőjük van az összesen 751 fős EP-ben. Az Európai Néppárt ugyan 182 mandátumot szerzett a május 26-i választáson, de a Sargentini-jelentés elfogadásának a példájából ítélve kétséges, hogy a bizottságokban mindegyikük megszavazza-e a fideszes jelölteket. Szájer József, Deutsch Tamás és társai ráadásul frakción belüli tisztségeket sem tölthetnek be azután, hogy az Európai Néppárt márciusban felfüggesztette a Fidesz tagságát.