Kurz és Merkel megtárgyalta az EU-csúcs témáit

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is részt vett a videókonferencián. 

2020. szeptember 10., 22:05

Szerző:

Sebastian Kurz osztrák kancellár elmondta, hogy egyebek között a földközi-tengeri gázmezők miatt kirobbant török-görög vitáról, illetve az EU-kínai kapcsolatokról is szó esett.

Ausztria újból követelte, hogy az Európai Unió szakítsa meg a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. A lépést állítólag Szlovákia is támogatná.

Ennek ellenére Brüsszelben még nincs kilátás szankciókra, holott azokat Görögország és Ciprus is követelte.

Jelenlegi állás szerint a szeptember végén esedékes rendkívüli EU-csúcs napirendjén nem szerepel sem a móriai menekülttáborban kialakult helyzet, sem a Brexit körüli viták, sem a fehérorosz válság, sem Alekszej Navalnij kormánykritikus orosz aktivista megmérgezése. Ugyanakkor a vitapontok bővítésének lehetőségét fenntartják.

A móriai menekülttábor leégését követően egyre többen követelik a legsérülékenyebb csoportok, köztük a gyerekek elszállítását az élhetetlenné vált területről. Az Európai Unió szerdán bejelentette, hogy négyszáz, kíséret nélkül érkezett gyermek szárazföldre szállítását finanszírozza a görögországi Leszbosz szigetén fekvő menekülttáborból. Őket Franciaország, Németország és más tagállamok fogadhatják be. Merkel szeretne további támogatókat megnyerni az ügynek. Ausztriában az ellenzék és a kormánykoalíció munkájában részt vevő Zöldek a móriai menekültek befogadását szorgalmazzák, míg az Osztrák Néppárt (ÖVP) határozottan ellenzi azt.

A Leszbosz szigetén található móriai táborban - amely Európa legnagyobb és a sajtó szerint legélhetetlenebb táborának számít - a héten kétszer is tűz ütött ki, elpusztítv