Új rakétát mutatott be Észak-Korea a díszszemlén, de lehet, hogy blöffölt

Mindenesetre Japánt és Dél-Koreát nyugtalanítja a parádén felvonultatott fegyver.

2020. október 12., 12:57

Szerző:

Japánt és Dél-Koreát nyugtalanítja a szombati phenjani katonai díszszemlén bemutatott új észak-koreai interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM), elemzik azt a helyi tévé felvételei alapján, és igyekeznek felkészülni az elhárítására, de van olyan szakértő, aki lehetségesnek tartja, hogy csak makettet lehetett látni, írja az MTI.

Észak-Koreában nagyszabású katonai díszszemlét tartottak az állampárt megalapításának 75. évfordulóján, és ezen bemutattak egy új típusú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát, valamint egy 11 tengelyes közúti jármű szállította interkontinentális ballisztikus rakétát, amely nagyobb volt minden korábban bemutatott észak-koreai ICBM-nél, sőt, a Yonhap hírügynökség szerint a világ legnagyobbja.

Hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tavaly decemberben bejelentette: "új stratégiai fegyvert mutatnak be a közeljövőben", miután zsákutcába jutottak a leszerelési tárgyalások az Egyesült Államokkal.

Kato Kacunobu, a japán kormány főtitkára hétfői sajtóértekezletén közölte: Tokió az Egyesült Államokkal és más szövetségeseivel közösen elemzi a bemutatott új észak-koreai fegyverekről fellelhető információkat. "Tudjuk, hogy egyes új (észak-koreai) rakétákat nehezen tudunk kivédeni hagyományos elhárítórendszereinkkel, de folyamatosan erősítjük átfogó lég- és rakétavédelmünket, hogy el tudjuk hárítani az egyre összetettebb fenyegetéseket" - mondta.

Japán éppen ezekben a hónapokban vizsgálja felül biztonsági és védelmi politikáját, miután júniusban elvetette az amerikai Aegis Ashore rakétavédelmi rendszer hadrendbe állítását, mert olyan műszaki probléma merült fel vele kapcsolatban, amelyet nagyon költséges lett volna kijavítani.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának szóvivője is azt mondta hétfői tájékoztatóján, hogy az Egyesült Államokkal közösen elkezdték elemezni a Phenjanban bemutatott új fegyvereket, egyebek között azt, hogy az ICBM hány robbanófej és milyen tömegű robbanótöltet hordozására képes, ugyanis az eleje is szemmel láthatóan hosszabb a korábbi típusokénál.

Egy meg nem nevezett dél-koreai katonai tisztségviselő hozzátette: egyelőre lehetségesnek tartják, hogy csak egy makettet lehetett látni, de ha valódi, akkor is kétséges, hogy tesztelték már.