Miközben Magyarországon megtartják az érettségit a járvány tetőzésének időpontjában, Szlovákiában törölték a vizsgát

2020. április 23., 17:25

Szerző:

Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt idén nem lesz érettségi Szlovákiában.

A Parameter.sk cikke szerint azt is elmondta, hogy

a diákok elmúlt négy évben megszerzett év végi, illetve a 3. és 4. évfolyamban kapott félévi jegyeiből fognak átlagot vonni, ez alapján adják meg a végső jegyet az érettségi bizonyítványokban.

Azoknak a diákoknak, akik nem elégedettek az így megállapított jegyeikkel, lehetőségük van szóbeli vizsgát tenni.

Érettségi Debrecenben
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Márciusban még arról volt szó, hogy csak az írásbeli részét törlik el az érettségiknek, a szóbeliket megtartják.

Nem kezelik egyébként egységesen az érettségiket az európai országokban.

Jelen állás szerint például Magyarországon csak írásbeli vizsgák lesznek május 4-től, annak ellenére, hogy Orbán május 3-ára jelentette be a vírus tetőzését az országban. Az oktatási államtitkár optimista

Sokan azonban támadják és felelőtlenségnek tartják az érettségi megszervezését.

Európa szerte van, ahol a szokásos időben, speciális feltételek mellett megtartják az érettségit, másutt halasztják, számos országban pedig eltörölték.