Erdogan nem a szövetséges Egyesült Államoktól, hanem a Krímet elfoglaló oroszoktól vesz légvédelmi rendszert

2019. május 19., 08:02

Szerző:

Már eldöntött kérdés, hogy Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol Oroszországtól - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton, azt is jelezve, hogy Ankara és Moszkva a jövőben közösen fog gyártani Sz-500-as rakétarendszereket.

A lépéssel Törökország nyíltan a NATO-szövetség érdekeivel szemben cselekszik.

A török államfő szerint "nem lenne etikus", sőt, kifejezetten erkölcstelenség volna, ha Ankara kihátrálna az üzletből, amit az oroszokkal folytat. Washington már korábban figyelmeztette Ankarát, hogy az orosz légvédelmi rendszer nem integrálható a NATO hálózatába, és a beszerzés veszélybe sodorhatja azt a 3,5 milliárd dolláros üzletet, amelynek keretében Ankara amerikai Patriot légtérvédelmi rendszert vásárolna. Az Egyesült Államok azt is felvetette, hogy ha Törökország Sz-400-as rendszert vesz, akkor Washington felülvizsgálja a török részvételt az F-35-ös harci gépek programjában.

Olyan rendszert vásárolnak, ami a NATO-gépek lelövésére lett tervezve, az oroszoknak pedig értékes információkkal jár a beüzemelés.

Ettől függetlenül Erdogan ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy országa továbbra is kész e harci gépek megvételére. "Előbb vagy utóbb megkapjuk az F-35-ösöket" - tette hozzá.

A török elnök azt is jelezte, hogy Moszkva és Törökország közösen fog gyártani Sz-500-as rakétarendszereket. Ezzel kapcsolatban a TASZSZ hírügynökség idézte Szergej Csemezovot, a Rosztyeh orosz állami cég vezetőjét, aki május elején azt mondta: "Mi csak üdvözölhetjük Törökországnak azt a szándékát, hogy partner legyen az Sz-500-as projektben."