Emmanuel Macron pártja csak akkor hajlandó együttműködni az Európai Néppárttal, ha az Európai Néppárt kizárja a Fideszt

2019. május 28., 17:15

Szerző:

Semmilyen együttműködést nem tud elképzelni Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság Lendületben (LaREM) az Európai Néppárttal (EPP) mindaddig, amíg az Európai Néppárt ki nem zárja a Fideszt – írja a Euronews az interjú nyomán, amelyet Pascal Canfin, a LaREM EP-listájának a második helyezettje adott hétfőn a France Inter rádiónak. Ennek azért van jelentősége, mert a LaREM-nek a vasárnapi franciaországi megméretés után 21 képviselője lehet 751 fős Európai Parlamentben.

Ők minden valószínűség szerint a liberális EP-frakcióban az ALDE-ba fognak beülni, az ALDE támogatása nélkül pedig az EPP aligha tudja elérni, hogy megválasszák az Európai Bizottság elnökévé a csúcsjelöltjét, Manfred Webert. Az újjáalakuló EP-ben az ALDE lesz a mérleg nyelve, a legutóbbi adatok szerint a liberálisoknak ugyanis 39-cel  több, összesen 107 képviselőjük lesz az EP-ben, mint ahány 2014 és 2019 között volt.

EU-csúcs Brüsszelben Orbán Viktor és Emmanuel Macron
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Az EP-ben 2019 és 2024 között is az EPP-é lesz a legnagyobb frakció 177 képviselővel, de a második legnagyobb frakció, a Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) 149 képviselőjének a támogatásával sincs meg a többség Manfred Weber megválasztásához. Ehhez kell az ALDE-frakció is, főleg ha a Fidesz 13 EP-képviselője nem fog a néppárti csúcsjelöltre szavazni.

Orbán Viktor május 6-án jelezte, hogy a Fidesz megvonja a támogatását Manfred Webertől, Szijjártó Péter pedig hétfőn újra nyomatékosította, a Fidesz alkalmatlannak tartja néppárti csúcsjelöltet. Utóbbi kijelentéssel Pascal Canfin is egyetért, a LaREM azonban hajlandó lenne a kompromisszumra az EPP-vel, csakhogy ennek a feltétele, hogy az EPP szabaduljon meg a Fidesztől.

Kovács Zoltán hétfőn az InfoRádióban azt mondta, a magyar miniszterelnök nagy bejelentést fog tenni ma az EP-választás eredménye nyomán. Ez az Európai Tanács rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozóján történhet meg, amelyen az új erőviszonyokról és az EU-s intézmények új vezetőinek a kijelöléséről fognak tárgyalni az állam- és kormányfők.