Éljen Egyiptom! – Győzött az egyetlen esélyes

„A szavazatod golyó ellenséged szívébe” – ez a mondat állt az al-Gumhúrijja (Köztársaság) című egyiptomi kormánylap március 26-i címoldalán. Aznap kezdődött a háromnapos szavazás az államfő személyéről. A mondatot sok más plakáton, transzparensen láthatták az egyiptomiak. A hivatalosság célja a nagy választói részvétel volt, de ezt nem sikerült elérniük. Ugyan az eddigi elnök, Abdel Fattáh al-Szíszi kapta a szavazatok 97 százalékát, de az urnákhoz csak a 60 millió választópolgár alig több mint 40 százaléka ment el.

2018. április 9., 12:01

Szerző:

Választásról nehéz lenne beszélni Egyiptomban, hiszen Abdel Fattáh al-Szíszi 63 éves eddigi elnöknek gyakorlatilag nem volt kihívója. Néhányan próbálkoztak ugyan, de vagy törölték őket a jelöltek közül, vagy visszavonták a jelölésüket. Számi Anán korábbi vezérkari főnököt pedig le is tartóztatták, mert indulását nem egyeztette előzetesen a hadsereggel. Különös módon a nemzetközi sajtó szinte többet beszél az egyetlen ellenjelöltről, Músza Musztafa Múszáról, mint al-Szísziről. Músza a liberális középpárt, az al-Ghad (Holnap) jelöltje volt, és főleg azt lehet róla tudni, hogy magát al-Szíszi elkötelezett híveként jellemzi.

Ki az ellenség akkor, akinek szívébe a szavazatgolyót szánja az állami propaganda? Ilyen lehet mindenekelőtt a terrorizmus, amely persze területileg elég korlátozott, s leginkább a Sínai-félszigeten jelent veszélyt. Az eddigi elnök rendet teremtett, és fejlődést, jólétet ígért népének, miután megdöntötte Mohamed Murszi hatalmát. Murszi az „arab tavasznak” nevezett népmozgalom okozta változásokkal jutott hatalomra. A 2011-es tüntetések, „a Tahrír tér forradalma” elsöpörte Hoszni Mubárak addigi elnököt, a választásokon pedig a legszervezettebb erő, a Muszlim Testvérek koalíciója jutott a hatalomra, egyébként elenyésző többséggel. Hiába volt a Testvériség szinte katonailag szervezett politikai erő, hiába a katari pénzügyi támogatás, a mozgalom szembekerült az egyiptomi társadalom legkülönbözőbb rétegeivel. Mohó kormányzásuk kiváltotta a hadsereg és a biztonsági apparátus, a hagyományos városi nagypolgárság, a világi értelmiség ellenállását.

A Testvériség demokratikus úton került hatalomra, de nem kívánt és nem is tudott demokratikusan kormányozni. Nem birkóztak meg a külpolitika kihívásaival sem. Az ideologikus kormányzás, a belső elégedetlenség és a korábbi szövetségesek tevékeny rosszallása vezetett a bukáshoz. „Ha nem lett volna al-Szíszi, Egyiptom ugyanott lenne, mint Irak, Jemen, Szíria, szétrombolták volna az országot” – idézett a BBC egy, Kairó jómódú, Zamálek negyedében nyilatkozó férfit.

Az Afrikai Unió csúcstalálkozója
Fotó: MTI/EPA

A megfelelő előkészítés a választást formálissá tette. Al-Szíszi nagy társadalmi felhatalmazásra vágyott. Első mandátumát 97 százalékos, elképesztő szavazattöbbséggel szerezte, de csak a választásra jogosultak kevesebb mint a fele járult az urnákhoz. Pedig akkor vezették be a háromnapos szavazást, hogy minél több ember vegyen részt. A várható megszorítások és más fájdalmas intézkedések miatt is kell a támogatás, valamint az ígért megatervekhez is, amelyektől Egyiptom gazdasága a remények szerint fellendül, és munkahelyek sokasága létesül. Megszorításokra azért van szükség, mert a legnépesebb arab ország lakossága tovább növekszik. Az egyiptomiak nyolcvan százaléka jogosult valamilyen módon a kedvezményes élelmiszer-vásárlásra. Tavaly tavasszal már a hírre, hogy egyes jövedelmi kategóriák eleshetnek az olcsóbb kenyértől, ezrek mentek az utcára. Most pár héttel a szavazás előtt a hatóságok növelték a jegyre vásárolható kenyér mennyiségét, sőt a rizs- és főzőolajadagot is. Munkahelyekre, iskolákra, lakásokra van szükség.

Hiába kap Egyiptom rendszeres támogatást az Egyesült Államoktól hadserege számára, ez nem elegendő a fegyveres és biztonsági erőknek. Egyiptom számára fontos bevételi forrás lenne a turizmus, de a belső bizonytalanságok, majd a terrortámadások a Sínai-félszigeten elkedvetlenítették az utazókat. A tartós gazdasági stabilitás az idegenforgalmi bevételek megugrását is jelentené. Az Egyiptommal egyébként egyre jobb kapcsolatokat ápoló vörös-tengeri szembeszomszéd, Szaúd-Arábia trónörököse azt tervezi, hogy országa északnyugati részén nagy szórakoztató-, üdülőközpontot létesít, s ez átnyúlna Egyiptomba és Jordániába is. Ehhez szintén tartós gazdasági stabilitás kell.

Kairó függ a külső segítségtől is, s ez most főleg szaúdi pénzeket jelent. A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a rendszernek fel kell oldania az ellentmondást nacionalista propagandája és a között, hogy jelentős földterületeket enged át a szaúdi kormánynak. A kampányról beszámoló források kiemelik, hogy az elnök a beszédeiben a tervezett nagy projekteket, a Szuezi-csatorna kibővítését és Kairótól keletre új főváros építését említette a legtöbbször. Szónoklatait rendre úgy fejezte be, hogy „Éljen Egyiptom!” Az ideológiai bázis tehát az egyiptomi nacionalizmus, amely ha nem is mereven, de szemben a Muszlim Testvériség politikai iszlámjával és a Nyugatra tekintő liberális demokraták elképzeléseivel szilárdíthatná meg a katonai-bürokratikus berendezkedést. Al-Szíszi elnökről sokan úgy tartják, hogy azért is szorgalmazta a minél nagyobb választói részvételt, mert így akart felhatalmazást kapni az alkotmány módosításához. Az érvényben lévő alkotmány csak két egymást követő államfői mandátumot engedélyez, s al-Szíszinek ez alighanem túl rövid idő. Hosszú uralomra készül, nagy tervei vannak, s az egyiptomi nagyságot szeretné újraéleszteni. 

Miért az arab világ közepe?

Egyiptom az arab világ földrajzi központja, a legnépesebb és ezért rendkívül fontos arab állam – mondja N. Rózsa Erzsébet arabista, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Nemcsak népessége, ősi kultúrája emeli ki, de olyan elemek is, mint az egész arab világban népszerű könyvkiadása, zenéje, filmjei, tévésorozatai. Az egyiptomi szakértelmiség is kiemelkedik felkészültségével. Az Al-Azhar Egyetem a szunnita iszlámban vitathatatlan tekintély. Fontos elem, hogy itt él a legtöbb keresztény, a mintegy tízmillió kopt, s ez is ráirányítja a Nyugat figyelmét. Az a tény, hogy Anvar Szadat akkori egyiptomi elnök 1979-ben békét kötött Izraellel, s ez az állapot évtizedek óta működőképes, szintén meghatározó. Egy időben emiatt elszigetelték az országot az arab közösségen belül, de ez viszont nem működött. Egyiptom méreteinél és népességénél fogva nemzetközi fontosságú tényező. Senki sem engedheti meg, sem az Egyesült Államok, sem Európa, sem pedig Izrael, hogy ennek a százmilliós országnak meginogjon a stabilitása. A kutató szerint továbbra is a hadsereg a legszilárdabb intézménye az országnak, ők „viszik a politikát”. A Muzulmán Testvériség mozgalma pedig, úgy tűnik, elveszítette a hitelességét a társadalom szemében.