Elfordult, meghajlott, aztán omlott le a Morandi-híd

2018. augusztus 20. 12:02 - szerző: 168 Óra/MTI

A genovai autópályahíd először meghajlott, s ezt követően omlott össze – közölte Roberto Ferrazza a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke a sajtóval a vizsgálat első eredményeiről adott nyilatkozatában. Hozzátette, hogy a szerkezet leszakadásához vélhetően több tényező együttes hatása vezetett.

Ferrazza, Liguria tartomány közmunkaügyi tanácsosa vezeti az olasz infrastrukturális és közlekedési tárca által felállított vizsgálóbizottságot, amelynek tagjai vasárnap végezték az első helyszínelést a genovai híd roncsainál.

Vasárnap esti közlése szerint a jelenlegi adatok arra utalnak, hogy a Morandi-híd összeomlását vagy egy feszítőkábel elszakadása okozhatta, vagy a szerkezet egyik betontalpának meglazulása, esetleg elmozdulása. Olasz sajtóinformációk szerint a hídhoz közeli biztonsági kamerák is a híd tartókábeleinek elszakadását rögzítették.

Hídomlás Genova közelében
Fotó: MTI/EPA/Luca Zennaro

Ferrazza véleménye szerint a híd először „elfordult, meghajlott és utána omlott le". Elmondta, ezt bizonyítja, hogy a híd vasbeton elemei zuhanás közben 180 fokos szögben megfordulva értek földet. A szakértő szerint az esetleges „szakadást" az 51 éves híd elavultsága, az időjárás okozta szennyeződés – például a tenger közelsége miatti sólerakódás –, valamint az utóbbi években megnövekedett járműforgalom is okozhatta.

A Morandi-hídon évente több mint 25 millió gépjármű haladt át, a harminc évvel ezelőtti forgalom négyszerese.

A vizsgálóbizottság vezetője kijelentette, hogy a híd veszélyességére korábban semmi nem utalt. 

A hidat használó autósok szerint ez nem felel meg a valóságnak: a sajtóban közölt beszámolóik szerint köztudott volt, hogy a híd „recseg és mozog", az autósok akárhányszor átkeltek a hídon, alig várták, hogy a végére érjenek.

A hídomlás okait és felelőseit kereső Francesco Crozzi genovai főügyész az olasz sajtóban hatalmas tragédiának nevezte a történteket. Hozzátette: az emberek biztonságát nem lehet magántársaságokra bízni.

Korábban Beppe Grillo, az olasz kormányt vezető Öt Csillag Mozgalom (M5S) alapítója, aki maga is genovai lakos, követelte az olaszországi autópályák újbóli államosítását. (Miután a párt villámgyorsan eltüntette honlapjáról azt a korábbi közleményüket, amely szerint csak tündérmese, hogy a híd rossz állapotban van és összeomolhat.) Danilo Toninelli infrastrukturális és közlekedési miniszter, az M5S politikusa a Corriere della Sera című napilapnak hétfőn szintén a sztrádák állami kézbe való visszahelyezését szorgalmazta a biztonság és az állami bevételek növelésére. Az olasz kormány ezzel egy időben elindította a hidat üzemeltető olasz autópálya-társaság koncessziós jogának visszavonását.

Olaszországban a mintegy 6500 kilométer hosszú sztrádahálózat szakaszait majdnem kivétel nélkül magánkézben levő társaságok üzemeltetik a római közlekedési tárcától kapott koncesszió értelmében. A sztrádahasználat majdnem mindenhol fizetős, az üzemeltetők a bevétel mintegy felét fordítják karbantartásra. A leomlott genovai hidat üzemeltető Autostrade per l'Italia társaság koncessziós joga 2047-ben jár le.