Interjút adott a gyermekbántalmazás vádja alól felmentett bíboros

George Pell bíboros szerint konzervatív nézetei miatt támadta a nyilvánosság.

2020. december 20., 14:38

Szerző:

A BBC-nek nyilatkozva a 79 éves férfi azt mondta, „nem kétséges”, hogy keresetlen stílusa és hagyományos nézeti – olyan kérdésekben, mint az abortusz – hozzájárult az ellenséges légkörhöz. A volt vatikáni pénztárnok azt mondta, hogy nem kér bocsánatot e nézetekért.

A bíboros, aki a pápa egyik legidősebb tanácsadója volt és mindig fenntartotta ártatlanságát, 2017-ben hagyta el a Vatikánt, hogy Ausztráliában nézzen szembe az ellene felhozott vádakkal.

Pell bíboros azt mondta, nem fog bocsánatot kérni konzervatív nézetei miatt, ugyanakkor nagyon sajnálja az egyházban elkövetett szexuális bűncselekményeket.

„Úgy gondolom, hogy a meglehetősen direkt stílusom – és az a tény, hogy védem a keresztény tanításokat – sok embert irritál” - mondta a BBC Radio 4 vasárnapi műsorának. „Alapvetően keresztény álláspontomért egyáltalán nem kérek bocsánatot.”

A gyermekbántalmazás áldozatairól, és arról, hogy milyen lehet együtt élni a velük történtek következményeivel, Pell bíboros azt állította: „nagyon is tisztában van szenvedéseikkel”.

A bíboros azt is közölte, bár sajnálja az egyházon belül történteket, „a legtöbb esetben elég jól tudott aludni”.

"Mélyen együttérzek sok ember szenvedésével, de büszke vagyok azokra az erőfeszítésekre is, amelyeket Ausztráliában több mint 25 éve tettünk – bármennyire is elégtelenek." – fogalmazott.

Pell bíboros a börtönben eltöltött idejét a szemináriumi évekhez hasonlította, ahol a papnövendékek a csendet és az elszigeteltséget tapasztalhatják meg.

George Pell, ausztrál bíborost korábban gyermekbántalmazás miatt ítélték el tévesen, de idén tavasszal megsemmisítették az ítéletét