Egy amerikai állampolgár úgy követelte, hogy szavazhasson az EP-választáson, hogy a rendőrséget kellett hívni miatta

2019. május 25. 16:29 - szerző: Ágoston Zoltán

Szlovákiában szombaton tartják az EP-választást, a Bumm pedig a TASR hírügynökségre hivatkozva írja, hogy Pozsonyban az egyik ružinovi szavazóhelyiségbe az amerikai élettársával ment be egy férfi leadni a voksát. Bár a nő nem kettős állampolgár, elkezdte követelni, hogy ő is szavazhasson. Ezt nyilvánvalóan megtagadták tőle, a nő azonban annyira erőszakosan viselkedett – ahogyan a Bumm íríja, annyira vehemens volt a fellépése –, hogy a rendőrséget kellett hívni miatta. 

Szlovákiában ma 4,4 millió ember jogosult leadni a voksát az EP-választáson. A szavazóhelyiségeket reggel 7-kor nyitották ki, este 10-ig lehet voksolni, az eredményeket azonban csak vasárnap este 11 után hozzák nyilvánosságra, amikor már mindegyik EU-tagországban véget ért a megméretés. 31 pártra lehet szavazni, az előrejelzések szerint Robert Fico egykori és Peter Pellegrini jelenlegi miniszterelnök pártja, a Smer–Szociáldemolkrácia lesz az első a szavazatok 21,6-22,5 százalékával. Ez négy EP-képviselői helyet jelent a Szlovákia számára rendelkezésre álló 14-ből.

Peter Pellegrini a Facebookon azt írta, reméli, hogy az Európa-párti erők fognak nyerni, és azt is, hogy nem Szlovákiában lesz a legalacsonyabb a részvétel.