Drámai a helyzet a szír menekülttáborban, gyerekek halnak meg az ellátás hiánya miatt

2019. február 9. 12:43

Drámai a helyzet a több mint negyvenezer ember lakta rukbáni menekülttáborban a polgárháború sújtotta Szíria délnyugati részén az ENSZ szerint. A világszervezet élelmezési programjának (WFP) Szíriáért felelős szóvivője a dpa hírügynökségben szombaton megjelent nyilatkozatában azt mondta, a rukbáni az egyik legsúlyosabb humanitárius szükséghelyzet, amelyet eddig látott.

Szíria - Az ENSZ és a Vörös Félhold segélyszállítmánya Az ENSZ és a Vörös Félhold segélyszállítmánya érkezik a rukbáni táborba, még tavaly novemberben

- Az emberek fáradtak és lankadtak, kimerültség látható a tekintetükben - mondta Marva Avád, egyike azoknak, akik szerdán hatalmas segélyt juttattak el a táborba. Több mint 130 teherautóval vittek élelmet, gyógyszereket és meleg ruhát a menekülteknek, ez volt november óta az első segélyszállítmány Rukbánba, és Avád elmondása szerint az eddigi legnagyobb az ENSZ történetében.

Az ott lévő menekültek többsége nő és gyerek. Az ellátás hiánya és a nagy hideg miatt az elmúlt hetekben több gyerek meghalt, köztük csecsemők.

A tábor a jordániai határ közelében, sivatagos vidéken fekszik, ahol szinte semmi nem terem meg. Az emberek vályogból készült kunyhókban húzzák meg magukat, télen azonban azok sem nyújtanak elég védelmet. Ha esik, a talaj sártengerré változik. A táborban van ugyan pár piac, az árak azonban rendkívül magasak, a táborba jutó élelmiszer ugyanis csempészáru. A menekültek gyakorlatilag krumplin és szárított rizsen élnek, és csak egyetlen, rosszul felszerelt klinika van számukra - mondta a szóvivő.

Rukbán a lázadók kezén lévő területen van, a segélyszállítmányok a Bassár el-Aszad vezette szíriai kormánnyal való viszály miatt csak ritkán jutnak el a menekülttáborba. Jordánia pedig egy 2017-es támadást követően lezárta határát. A szerdai szállítmány - amelynek szétosztása hozzávetőleg egy hétig tart - és a novemberi konvojt megelőzően hozzávetőleg egy évig nem tudtak segélyt vinni Rukbánba.