Donald Tusk főpróbája a Fidesz kizárásának eldöntése lesz az Európai Néppárt élén

2019. november 20., 14:25

Szerző:

Az Európai Tanács elnöki tisztségéről távozó Donald Tusk az Európai Néppárt (EPP) elnökeként folytatja a politizálást, amelynek élén számos komoly kihívás várja majd – írja a Financial Times elemzése, amit a napi.hu szemlézett.

  • Új alapokra kell helyeznie az EPP egységét, tekintettel arra, hogy a pártszövetségben az arányok eltolódtak, egy több a kelet-közép-európai országból érkező párt.
  • Továbbra is észszerű megoldást kell keresni a migráció kezelésére.
  • A zöldpártok előretörése miatt új környezetvédelmi politikát kell kialakítani az EPP-ben.

A lap azonban kiemelten Orbán Viktorral, illetve a Fidesznek az EPP-ből való kizárásával foglalkozik, mint a párt jövőjét hosszútávon befolyásoló legfontosabb tényezőről.

A Fideszhez fűződő viszony megválasztása eldönti a kérdést, hogy a radikális jobboldali populizmus irányába mozdul el a pártszövetség, vagy mérsékelt szereplőként keres választ a többi kihívásra – vélik az elemzők.

A kizárást támogató tagpártok elsősorban a magyarországi jogállamiság leépítése és a tavalyi Jean-Cleaude Juncker elleni fideszes kampány miatt szeretnék elérni a Fidesz távozását.

Orbán Viktor Nagyszebenben
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Donald Tusk korábban határozottan foglalt állást az orbáni politikáról, pontosabban annak lengyel klónja, a kormányzó jobboldali populista Jog és Igazságosság politikájával szemben. A lap felidézi Tusktól azt a mondatát, hogy nem kereszténydemokrata az a politika, ami a nyugatos demokráciát felcserélné a keleti autokrata rendszerrel – utalt ezzel Orbánra.

Ugyanakkor a Fidesznek, mint az EPP egyik legtöbb képviselőt adó tagjának a kizárása meg is törheti a pártszövetséget és szétszakadási folyamatot is elindíthat – írja a Financial Times elemzése.