Trump: Az embereknek  nem szabad elfelejteniük, honnan jött a vírus

Az amerikai elnök beszélt Bakondi György kedvenc témájáról, a migrációról is, és saját eredményei mellett kiemelte a vakcinafejlesztést is.  

2021. január 1., 08:27

Szerző:

A koronavírus elleni oltóanyag gyors kifejlesztését, illetve az amerikaiak rendkívüli kitartását és erejét méltatta Donald Trump leköszönő amerikai elnök helyi idő szerint csütörtökön elmondott, Twitteren közzétett újévi videóüzenetében, írja az MTI. Beszédében Trump kiemelte a vakcinafejlesztés gyorsaságát, amelyet "igazi, példa nélküli csodának" nevezett, és leszögezte, hogy az oltás már 2021 elején elérhető lesz minden amerikai számára. 

    Emlékeztetett arra, hogy míg egy vakcina kifejlesztése általában tíz évet is igénybe vesz, az Egyesült Államoknak ez kilenc hónap alatt sikerült. "Örökre véget vetünk a járványnak" - jelentette ki az elnök, hozzátéve, hogy az embereknek nem szabad elfelejteniük, honnan jött a vírus.    

Köszönetét fejezte ki továbbá a kutatóknak, a hadseregnek és az orvosoknak, akik lehetővé tették a munkálatokat, illetve méltatta a járvány miatt elrendelt gazdaságösztönző intézkedéseket. Beszédében kitért a migráció megállítására is, amellyel szerinte megvédték az amerikai dolgozók érdekeit, valamint kiemelte, hogy Washingtonnak "történelmi békéket" sikerült kötnie a Közel-Keleten. 

    Az ország egészségügyi hatóságai mindeközben a héten arra figyelmeztettek, hogy immár az Egyesült Államokban is felbukkant a koronavírus gyorsan terjedő mutációja, amelyet néhány hete azonosítottak első ízben Délkelet-Angliában.  

Az elnök szerdán szakította meg floridai vakációját, ahol az eredeti tervek szerint az újévet töltötte volna, és visszatért a Fehér Házba. Noha döntésének az okát nem közölte, elemzők emlékeztetnek rá, hogy Trump elnökségének utolsó heteiben éleződött a feszültség Teherán és Washington közt. Az utóbbi ugyanis attól tart, hogy a síita állam meg akarja torolni Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységét vezető tábornok halálát, akivel tavaly januárban amerikai dróncsapás végzett a bagdadi repülőtér mellett.