Dacos, rejtőzködő Trump-hívek: Miért mértek rosszul az amerikai közvélemény-kutatók?

2016. november 17. 13:09 - szerző: Lampé Ágnes

Bár az amerikai kutatók Hillary Clinton győzelmét szinte biztosra mérték, hazai szakemberek szerint a számok szintjén nem történt nagy tévedés. A kampány során egyszerűen ciki volt Trump-hívőnek lenni, ezért sokan nem vállalták a véleményüket. Ráadásul minél jobban kiátkozta Trumpot a média, az elit, a véleményvezérek és még saját pártja is, a választó annál inkább elhitte: ő más, nem része a korrupt politikai világnak. Ezért aztán még a nőket alázó kijelentéseit is megbocsátották neki.

– Pofont igazán senki más nem kapott, csak a közvélemény-kutatók, de azok hatalmasat – mondta az amerikai elnökválasztás eredményének kihirdetése után Simonyi András volt washingtoni nagykövet az ATV-ben. Véleményével nem volt egyedül. Hisz a kutatócégek szinte mindegyike Hillary Clinton demokrata jelölt győzelmét, sőt akár fölényes diadalát prognosztizálta.

– Azért fatális tévedés nem történt, a matematika és a statisztika felől nézve nem akkora a probléma, igaz, becsúsztak hibák – véli Závecz Tibor, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet alapító-ügyvezetője. – Míg Clinton támogatottságát a cégek nagyjából jól mérték, Trumpét valóban alulkalkulálták, hiszen a várt 42-43 százalékhoz képest 47-et kapott. De még ez sem olyan óriási tévedés. Csak azért látszik ennyire problematikusnak, mert a két félből alig tudta valaki belőni a nyertest, és ezt nehéz kimagyarázni.

A szakember szerint a mérések során a társadalmi és demográfiai szempontok eddig jól meghatározták és előrekalkulálhatóvá tették a választók jövőbeli viselkedését.

– Egy alacsony státusú, vidéken élő, idős férfi szociológiai helyzetéből pontosan lehetett tudni, milyen választói viselkedés várható el tőle. De ez ma már nem így van. Az információáramlás annyira felgyorsult, annyi hatás éri az embereket, hogy ez a szociológiai determinizmus nem érvényes. Nem azt mondom, hogy az eszköztárunk rossz, csak azt, hogy az emberek viselkedésének meghatározásában a korábbiakhoz képest ma már sok más, korábban nem jelenlévő tényező is szerepet játszik.

Fotó: MTI/AP Fotó: MTI/AP

Az egyik ilyen nem kalkulálható társadalmi jelenség az lehetett, hogy a többség által hangoztatott trendi, Clintont támogató állásponttal szemben Trumpot kifejezetten kínos volt felvállalni. Závecz szerint épp ez a rejtőzködés a kulcs a kutatócégek problémájához.

– Magyarországon is létező jelenség: az alany a közvélemény-kutatás során inkább azt állítja, hogy egyetért a többség álláspontjával, semmint hogy elárulja saját, szembenálló véleményét. Ez nálunk leginkább a jobboldali dominanciájú kistelepüléseken figyelhető meg, ahol főleg a baloldali szavazók rejtőzködnek. Amerikában viszont ez eddig nem volt annyira jelentős, talán ezért nem is figyeltek rá.

Annak érzékeltetésére, mindez mekkora nehézséget okozhat, Závecz példaként a 2002-es magyarországi közvélemény-kutatási malőrt hozza fel, amelynek során a tuti biztos Fidesz-győzelem beharangozása ellenére a szocialisták nyerték a választást. A szakemberek ezért 2006-ra igyekeztek a rejtőzködő magatartást leleplező szempontokat kitalálni.

– Ilyen volt 2006-ban az a kérdés, hogy „jó irányba mennek-e a dolgok”, ami segített a rejtőzködők bemérésére, hisz az akkori kormánypárti szavazó nyilván igennel válaszolt. Aztán eljött 2010, amikor ugyanez a felvetés már alkalmazhatatlanná vált, mivel az akkori kormánypártiak sem gondolták úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok. Ezért mást kellett kitalálni. Nincsenek általános szabályok, mindig az adott választáshoz kell igazodni – magyarázza Závecz.

Nos, a kutatócégeknek épp ezt az igazodást nem sikerült a mostani amerikai kampányban megoldaniuk.

– Bár sokan Trumppal szimpatizáltak, őt a társadalmilag elfogadott és kívánatos felfogással szemben némely választó számára valóban ciki volt felvállalni, a Trump-hívek közül ezért sokan elrejtették a véleményüket vagy – és ez még jellemzőbb volt – nem is válaszoltak a kérdésre. Ez a tényező megzavarhatta a közvélemény-kutatók eredményeit, így alábecsülték Trump támogatottságát – véli Róna Dániel politológus. – Amikor az adatok Hillary Clinton három-négy százalékos előnyét jelezték, fel kellett volna készülni, hogy bármi benne lehet a pakliban. Ez az állás nem zárta ki Trump győzelmét. Ezerfős mintával dolgoztak, amelynek három százalék a hibahatára: azaz ennyivel lehet több vagy kevesebb mindkét jelölt támogatottsága. Az is óvatosságra inthetett volna, hogy a felmérések a korábban tapasztalthoz képest sokkal több bizonytalant mutattak ki.

Závecz hozzáteszi: a kiélezett, alig pár százalékos különbséget mutató közvélemény-kutatási eredmények esetén még a „siessünk, nehogy lemaradjunk” választásszociológiai jelenség is megfigyelhető. A Trump-híveket épp hogy aktivizálta a szoros eredmény, mivel úgy érezhették, a különbség nem olyan nagy, hogy ne lehetne behozni.

– A rozsdaövezetben élő, fehér, alacsonyabban képzett, vidéki népesség a kutatási eredmények szerint a korábbi választásokon kisebb arányban ment el szavazni. Most nem így történt. Trump képes volt aktivizálni a jelentős, passzív, politikától elfordult rétegeket és kiábrándult szavazókat, így megnyerte Michigant, Wisconsint és Pennsylvaniát. Ha ez a három állam nem lett volna meg neki, ma mindenki Clintont ünnepli – magyarázza Róna. – Trump rendkívül közkedvelt az alacsonyabb végzettségű, vidéki, kevésbé privilegizált helyzetűek körében. Képes volt megszólítani a csalódott, bevándorlóktól és globalizációtól félő embereket. Ez kulcsfontosságú volt a rozsdaövezetben. Ráadásul Amerikában több ezer közvélemény-kutatás készült, közülük sok szakmailag nem volt megfelelő színvonalú. Leginkább online és telefonos kérdezéssel dolgoztak, és – bár ez a legmegbízhatóbb módszer – személyes megkeresés alig történt. A részvételi szándékot pedig amúgy is nehéz kutatni, hisz az nem vélemény, hanem cselekvés.

Závecz Tibor egyetért: az Amerikában használt telefonos és online kutatás valóban sok problémát vet fel, miközben a drága és nem elég gyors eredményeket produkáló személyes kérdezésen már rég túlpörgött a világ. Ezenkívül az adatok torzulásában a hárítás is fontos buktató lehetett.

– A megkérdezettek mindössze tíz százaléka válaszolt, és még ha pótolták is őket, nem biztos, hogy ugyanazt a szociológiai mintát sikerült helyreállítani. Így az sem garantálható, hogy a lemorzsolódott kilencven százalék helyett az amúgy korrekten beemelt másik kilencven százalék politikai viselkedése ugyanolyan. Hisz abban jó pár megfoghatatlan tényező is szerepet játszik.

Az egyik ilyen megfoghatatlan tényező Trump és a nők viszonya. A republikánus elnökjelölt korábban többször és alpári módon beszólt nekik. Az egyik nagy „klasszikus” az 1992-ben a New York Magazine-ban megjelent szövege, amikor azt mondta: „a nőkkel úgy kell bánni, mint egy darab szarral”. De a mostani kampányban sem rejtette véka alá nőket alázó véleményét – ennek ellenére negyvenkét százalékuk rá szavazott. Ezt az adatot egyik kutatóintézet sem volt képes korrekten kalkulálni.

– Az emberi viselkedésre ható tényezők jóval sokrétűbbek annál, mint hogy Trump markáns, lealázó kijelentései végig dominálják a kampányt. Nem tudjuk, meddig számítanak és milyen ellenhatásaik vannak – mondja Závecz. – A közvélemény-kutatás nem egy autó-összeszerelő műhely, ahol a műanyagot és a fémet milliméterpontossággal, mérnöki tervezéssel összeillesztik a gépek. Itt emberekről van szó, akiket most legalább százszor annyi hatás ér, mint tíz évvel ezelőtt. Régebben egy kampány során naponta érkeztek a választókat befolyásoló információk, ma percenként. Azt, hogy mindez miképp alakítja a véleményeket, rendkívül nehéz bemérni.

Róna szerint a túlzott várakozásokat felerősítette, hogy politikai elemzők, véleményformálók, fogadóirodák és újságírók félreértelmezték a választási helyzetet. Jelentős részük az egész kampány során Clinton magabiztos győzelmét ígérte, ami – az előrejelzések alapján – irreális volt.
A politológus azt is hozzáteszi: minél jobban támadta és átkozta ki Trumpot a média, az elit, a politikusok és még saját pártjának jelentős képviselői is, a választó annál inkább elhitte, hogy ő tényleg más, és nem része a korrupt politikai világnak.

– Ez a kiközösítés éppen hogy pozitív hatással bírt, sokan talán dacból is erre a másságra, különlegességre szavaztak. Ezek után sokan még azt is meg tudták neki bocsátani, hogy számos társadalmi csoportot és személyt becsmérelt: nőket alázott, fogyatékost gúnyolt ki, háborús veterán hazafiasságát kérdőjelezte meg.