Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Csődöt jelentett Libanon, 1,2 milliárd dollárral tartoznak

2020. március 8. 15:15 - szerző: MTI

Libanon nem tudja törleszteni a következő hét elején esedékes 1,2 milliárd dolláros – átszámítva 360 milliárd forintos – eurokötvény-tartozását – közölte Hasszan Diab libanoni miniszterelnök.

„Ez az első alkalom, hogy

az egykoron a Közel-Kelet Svájcaként is emlegetett ország

fizetésképtelenséget jelentett. "Nem volt könnyű döntés. Libanon adóssága nagyobb, mint amit az ország elbír" – tette hozzá.

Libanoni válság Haszan Diáb miniszterelnök ismerteti a kormány pénzügyi válságülésének eredményét a bejrúti kormányfői hivatalban 2020. március 7-én
Fotó: MTI/AP/Dalati Nohra

A közel-keleti országban az államadósság eléri a bruttó hazai termék (GDP) 170 százalékát.

Libanonban az 1975-1990-es polgárháború óta nem volt ilyen rossz a gazdasági helyzet. Október óta folyamatosak a tüntetések. A megmozdulások Szaad Haríri előző kormányfő lemondásához vezettek.

A korábban egyetemi professzorként dolgozó Diab televíziós beszédében megvédte a kormány szombaton hozott döntését a szuverén adósság törlesztésének felfüggesztéséről és a hitelezőkkel az adósság átütemezésről való tárgyalások megkezdését. "A fizetés felfüggesztése az egyetlen módja, hogy finanszírozhassuk állampolgáraink szükségleteit" – mutatott rá. Hozzátette: Libanon azt tervezi, hogy tárgyal hitelezőivel adóssága átstrukturálásáról.

Az országra jelentős nyomás nehezedik a nemzetközi pénzintézetek felől. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap megszorító intézkedéseket követel a pénzügyi támogatásért cserébe.