„Csapás az oktatás szabadságára” – Kanada is megszólalt a CEU ügyében

2018. december 4., 17:11

Szerző:

Hétfőn az Egyesült Államok, kedden pedig Kanada külügyminisztériuma is a csalódását fejezte ki, hogy a CEU-nak Budapestről Bécsbe kell költöznie, miután az Orbán-kormány nem volt hajlandó aláírni a kétoldalú megállapodást New York szövetségi állammal az egyetem magyarországi működéséről. A kanadai kormány honlapján még hétfőn megjelent közleményben Chrystia Freeland, a külügyi tárca vezetője jelzi, Kanada remélte, hogy Magyarországnak sikerül megtalálnia a megoldást az ügyben, és biztosítani, hogy a CEU szabadon működhessen  Budapesten, a költözése viszont

csapás arra az alapvető jogra, amelyet az oktatás szabadsága jelent, és azért is aggodalomra ad okot, mert Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja.

„A CEU egy nagy presztízsű intézmény, ahol sok kanadai diák tanul. A sorsáról szóló döntés nemcsak magát az egyetemet, hanem a felsőoktatás egészét érinti Magyarországon” – hangzik a közlemény, amelynek a jelentőségét az adja, hogy az amerikaiakkal ellentétben a kanadaiak kimondták, hogy az egyetem költözésével az oktatás szabadsága sérül. És az Orbán-kormány mellett nem hibáztatták az egyetemet is miatta.