Csalást kiáltott a török elnök pártja, nem nyugszik bele az isztambuli választási vereségbe

2019. április 7., 17:50

Szerző:

A Törökországban kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) azt kéri a legfőbb választási tanácstól, hogy Isztambul minden kerületében számolják újra a múlt vasárnapi helyhatósági választás szavazatait, miután a nem hivatalos végeredmény szerint az ellenzék jelöltje szerezte meg a főpolgármesteri széket - jelentette be Ali Ihsan Yavuz, az AKP elnökhelyettese vasárnap isztambuli sajtótájékoztatóján. 

A politikus közölte, az isztambuli kerületek egy részében kedd óta zajló újraszámlálás eredményeképpen az először érvénytelennek minősített szavazatok 70 százalékát már újra feldolgozták. A kormánypárti induló, Binali Yildirim szavazatai 4334-el nőttek, így a két fő jelölt közötti különbség 16 ezer 442-re csökkent - tette hozzá. Mint fogalmazott, az AKP nem véletlenül állítja, hogy felmerül a csalás gyanúja. Az első összeszámlálás során történt szabálytalanságok és a visszaélések szervezettek voltak, nem csupán hibákról van szó.

Recep Tayyip Erdogan
Fotó: YouTube

Az AKP szembetűnő szabálytalanságokra hivatkozva először kedden nyújtott be fellebbezést az isztambuli eredmény ellen. Az AKP elnökhelyettese jelezte: a kormánypárt semmilyen olyan lépést nem tett a választást követően, amely jogellenes lenne, és a végsőkig élni fog minden törvényes lehetőséggel, hogy eloszlassa a csalás lehetőségével kapcsolatos gyanút.

A nem hivatalos végeredmény szerint az AKP másfél évtized után elveszíteni látszik Isztambult és a fővárost, Ankarát is, bár utóbbit több, csaknem négy százaléknyi szavazattal.

Isztambulban, ahol mintegy 10,5 millió volt a választásra jogosultak száma, a két fő esélyes között eredetileg mindössze 24 808 voks lett a különbség. Binali Yildirim a szavazatok 48,51, míg a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje, Ekrem Imamoglu a 48,79 százalékát szerezte meg. A helyhatósági választás eredményét a közvélekedés kiemelt jelentőségűnek tartja, miután ez volt az első megmérettetés a tavaly júniusi elnök- és parlamenti választás, majd Recep Tayyip Erdogan vezette elnöki rendszer júliusi életbe lépése óta.